Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Pauler Gyula: Párhuzam Szent László és Kálmán közt 771

776 ' TÖRTÉNETI IRODALOM. a minőkhöz László sohasem nyúlt volt. S ezt, úgy látszik, László tudta vagy legalább érezte. 0 a nyilt lovagias harczok embere volt ; s a kit levert, legyőzött, az már megszűnt reá nézve ellenség lenni. Kálmánban is megvolt — legalább nines okunk az ellenkezőt hinni — az a physikai bátorság, mely életét is kiteszi, ha kell, a veszélynek : de az erőszak helyett mégis jobban szerette az ész fegyverét használni, politikával élni, a mely térre már physicuma is inkább útalta : s a sebek, melyeket ily úton ejtett, a fegyverek, melyekkel itt élt, nem voltak, nem lehettek mindig erkölcsileg oly kifogástalanok, mint — ha már ember ember ellen áll — a kardcsapás és lándzsadöfés. A legyőzött ellenséggel szemben pedig nem elégedett meg azzal, hogy az már nem árt, —- de mint a régi, pogány magyar hadviselés is tartá — arra is gondolt, hogy az jövőben se árthasson, és ha lehetet és kellett, könyörtelenül megsemmisíté. Ember volt, kiben nem hiányzott egészen a szív, de kinek óriási értelmi erején az ész uralkodott ; a ki nem bántott senkit, ha az ö érdekeit se bántották : de sérelmet nem tűrt, nem felejtett ; czéljait vas erővel követte s ha kellett, nem riadt vissza semmitől és kész volt elmenni a legvégsőbb határig, a menynyire tiszta, átható, de kíméletlen szeme azt szükségesnek látta. Lászlóban ész és szív szerencsés harmóniában olvadtak össze; Kálmánban a szív a hideg értelmet uralta. László nagyeszű, s e mellett jó, nemes, szent ember volt. A lángelméjü Kálmán — s ez a legjobb, a mit róla, mondhatunk — nem volt éppen rossz ember. A terv, hogy Kálmán pappá legyen, ez időben concret alakot vőn. László szerette volna, hogy egri püspökké legyen, de Kálmánnak semmi kedve sem volt a cseh Jaromir szex-epére, ki - mint láttuk — öt évvel ezelőtt Magyarországon végezte életét. Tudhatta, hogy II. Bíetislaw e nagybátyja ifjú korában szinte nem érzett hajlamot a papi pályára; és mikor tanulmányait elvégezte, herczegséget remélt. De erővel kéuyszeríték. Lefogták, megnyírták és atyja jelenlétében — akarva, nem akarva — ráadták az alsóbb egyházi fokozatokat. Jaromir ez erőszak után Lengyelországba menekült, egy ideig még ellenkezett, de végre megnyugodott sorsában ; Kálmán azonban, a ki azt, a mitől félt, még László jelleme mellett is lehetségesnek tartotta, jobbnak látta, éjjeli időben futni Lengyelországba, hol atyja és nagyatyja is menekülést találtak, s a melynek herczege, az után a mi legújabban történt, nem igen volt barátja Lászlónak. Néhány jelentékeny úr, mint Ugra, Márk és mások követték. Azonban nem maradt soká ott. A magyar királyi sereg már ekkor összegyűlt. László megindult Csehország felé. De mikor a határra érkezett, megbetegedett. Erezte, hogy vége közel van, és nem akart — bizonyosan ez volt tettének oka — haraggal, egy erőszakos tett súlyával válni meg az élettől. Összehívta főembereit és Marcellus prépostot, Péter ispánt Lengyelországba küldte Kálmán után : jöjjön vissza. »Azután kijelenté az ország nagyjainak, hogy teste a fölbomláshoz közel van ... s magához vévén az Úr testét, kiben híven hitt, kit teljes erőből keresett, boldogan az Úrhoz költözött.« (1095.