Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Pauler Gyula: Párhuzam Szent László és Kálmán közt 771

775 ' TÖRTÉNETI IRODALOM. II. Bretíslawnak szándéka volt, hogy a trónt a maga ágának, jelesen öescsének, Borziwoynak fentartsa, és brünni Konrád nagybátyjának fiát, Ulrikot, a ki idősebb volt Borziwoynál, kizárja, holott ő maga is csak az eddig divó szokás alapján következett, Komád után — fiai előtt — a herczegi székben. Unokatestvérei, Konrád és Ottó fiai, a morva herczegek, joguk megvédésére Lászlóhoz fordultak, ki megemlékezvén, hogy Ottó is segítette Salamon ellen, megígérte, hogy személyesen jő megvédésükre, épp akkor, mikor az örökösödési kérdés, közvetlen közelben, Magyarországon is felmerült, és magában Lászlóban is, mint II. Bretislawban, a jog és személyes hajlamai, kivánsága egymással összeütköztek. Géza király idősebb fia Kálmán ekkor valami 25 éves lehetett, s a mi abban a korban, világi emberben a legnagyobb ritkaság volt : nagy hajlandósággal viseltetett a tudományok iránt; a mit akkor egyház, világ tudott, nagy részben elsajátította, és századokra kiható feltűnést keltett nemzeténél, hogy könyvei voltak, melyekben, mint valami pap, olvasgatott. Idejét a tanulástól nem is igen vonták el a világi gondok, az élet küzdelmei, melyek a közélet embereit ily csendes foglalkozástól távol tartották. Bár ő volt kor szerint a királyi család tagjai közt az, ki a trónhoz legközelebb állott, mégis úgy látszott, hogy nem ő lesz László király utódja. László legalább papnak szánta tudós öcscsét ; míg Géza ifjabbik fiát, Almost, mint láttuk, Horvátország királyává tette. Maga a természet se szánta — úgy látszott — királynak Kálmánt. Sántított és púpos volt. Selypesen beszélt, és kancsal tekintete nem tette rokonszenvesebbé a szőrös nyomorékot az emberek előtt, kik talán a természettől ily módon megcsúfolt testben — a közhiedelem szerint — jó embert sem igen tudtak képzelni. A mint Lászlót ismerjük, lehetetlen, hogy éles szeme öcscsében a nagy értelmi erőt fel ne ismerte volna : rossz embernek sem tarthatta, mert akkor nem szánta volna papnak, püspöknek, de rokonszenves sem lehetett neki, mert jellemre nézve is annyira különböztek egymástól, mint a menynyire különbözött László daliás külseje Kálmán igénytelen, lehet mondani csúf külsejétől. László nyílt, egyenes jellem volt. A hatalmat, dicsőséget nem vetette meg, de nem is kereste. A szerencse, élete legnagyobb részében, tenyerén hordozta : de ha elfordul is tőle, a hatalomért bizonyára nem tesz semmit, a mi lelke, becsülete tisztaságát bemocskolta volna. Kálmán elé nem oly nyájas arczczal lépett az élet. A királyi tulajdonságok, melyek benne voltak, ha nem nagyobbak, de nem is kisebbek, mint Lászlóban, ez elismerésben még nem részesültek. Kálmán vágyott a hatalomra, a koronára, melyet születése közelébe hozott, de mostoha viszonyok — úgy látszék legalább — tőle elragadni készültek ; érezte magában az erőt és tehetséget, hogy képes volna betölteni e fényes polczot, és képes volna folytatni, sőt befejezni Szent István államalkotó müvét, melynek egész nagyságát felfogta, s azért szerzőjének feltétlen tisztelője volt. Kész volt e koronáért küzdeni, mielőtt engedné, hogy az kezéből kisikoljék, s e küzdelemben — természeténél fogva — kész volt oly eszközökhez is folyamodni, SZÁZADOK. 1893. IX. FÜZET. 51