Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Zimmermann Ferencz és Werner Károly: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Ism. Tagányi Károly 41

49 TÖRTÉNETI IRODALOM. a Becsegregor nembeli Bethlenek ősei már 1199-ben mint főemberek említtetnek. Tárnokraesíereknek nézték tárnok uraimékat. kik bizony csak koldus szolgarendű emberek voltak. Persze ilyesminél az eredetinek puszta holléte is már helyes nyomra vezethetne, de a másolatoknál azt legtöbbször csak fáradságos kerülő utak árán lehet föltalálni. Nem csoda, ha sokan annyira írtóznak a másolatoktól. Mert ez még mind semmi ama veszedelmesebb kelepczékhez képest, melyek a tapasztalatlan kutatókat lépten-nyomon fenyegetik. Addig legalább jóhiszemű tévedésekkel van dolguk, de hátha a másolat egyszersmind ham isítvány ! A kritikai éleslátás és éberség mekkora erőfeszítésére van szükségük, hogy reputácziójukat ilyenektől megóvhassák és a mi fontosabb a tudománynak ártalmatlanná tegyék. Darwin mondása jut eszembe erről, hogy a theoriák bármily tévesek is, soha se árthatnak a tudománynak, a hamis adatok ellenben haladásában egyenesen meggátolják. És éppen Erdély régi története van leginkább aláaknázva e lappangó szirtekkel. hogy a legjobb törekvést is [hajótörésre juttassák. Csak a legnagyobb elővigyázattal használhatjuk tehát e korszak különböző adattárait, mert mindenik (p. »Székely Oklevéltár« I. kötete, Teutsch és Firnhaber »IJrkundenbuch«-ja) hamisítványokkal van megfertőztetve. Természetesen, a legújabb erdélyi oklevéltárnál is ezekre voltam legkiváncsibb és — mint a mesében, hol az elbizakodott embernek épp akkor jelenik meg az ördög, amikor legkevésbbé várja—kíváncsiságomért én is meglakoltam. Akkor igazán, ezt is, inkább a véletlen gonosz játékának néztem, de most, hogy a szerkesztők ismeretkészlete a maga egész véznaságában didereg itt előttünk, a katasztrófa kikerülhetetlenségét mértani bizonyossággal előreláthatjuk. Az oklevéltár hamisítványai különböző időben készültek. Mentül régibb valamely hamisítás, annál nehezebb azt megállapítani, de ebből — azt hiszem — az következik, hogy annál fokozottabb elő vigyázatra van szükség. A szerkesztők 1326-ból két ilyen hamis oklevélnek, — mely közül az egyik a másikba át van írva — regesztáját (441. és 451. sz.) közlik egy az Országos Levéltárban (Dl. 30366.) őrzött s a NY. század végén készült másolatból. E regesztákból persze a kutató semmit sem vehet ki, a mi őtóvakodásra késztetné. A szerkesztőknek azonban el kellett olvasniok az egész oklevelet, de az olyan szemetsziíró anachronizmusra még sem reagáltak, hogy abban : az iktatásnál jelenlévő szék-i polgároknak határozott vezeték neveik (Mezaros, Zalka stb.) vannak, a nélkül, hogy az akkor elengedhetetlen »dictus« járulna hozzájuk. Azt hiszem, nincs az a tapasztaltabb diplomatikus, kinek gyanúját már ennyi is föl ne ébresztené. SZÁZADOK. 1893. I. FÜZET. 4