Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Zimmermann Ferencz és Werner Károly: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Ism. Tagányi Károly 41

42 TÖRTÉNETI IRODALOM. oklevelek után tegyenek közzé. Az e szempontból elért eredményeikről az előszóból szám szerint is meggyőződhetünk. Eltekintve ugyanis a kisebb fontosságú regesztáktól. 419 oklevélből 343-at az eredeti után adtak ki s csak 76 oklevélnél használtak régibb vagy újabb másolatot, de azt is csak azért, mert eredetijüket nem sikerült feltalálni. E kötet igazi jelentősége tehát mindjárt más színben tűnik föl, ha meggondoljuk, hogy benne Erdély legrégibb kútfőinek első modern reprodukczióját bírjuk. Szerkesztőinek ezenfelül még százkét eddig ismeretlen oklevéllel sikerült gyarapítani e kútfőket, a mi — ily régi kornál, a levéltáraiból leginkább kipusztult Erdélyben, — mindenesetre szép eredmény. A levéltárak megnyíltával mindenütt meghonosodott új kutatási elvek — melyeknek itt is ily szép sikereit tapasztaljuk — szükségképen a kiadások eddigi rendszerét is átalakították. Lassan, de gyökeresen. Oly ritka szerencse volt előbb egy-egy régi oklevelet eredetiben látni, hogy a mikor aztán a levéltárak önként feltárták kincseiket : a tudósokat eleintén, az oklevélbálványimádás fanatizmusa szállotta meg. Egymást multák fölül az okleveleknek, nem : — ereklyéknek, a legkicsinyesebb pontosságig menő reprodukálásában. De éppen a nagy hévvel megindult kiadásokkal egyre gyarapodó paleográfiai, s különösen diplomatikai és történelmi ismeretek, lassankint tisztultabb fölfogást juttattak érvényre. Rájöttek, hogy éppen az eredetinek betűhív utánzása teszi az oklevél szövegét pontatlanná, keveri ellentmondásokba s megfosztja józan értelmétől. Kisült, hogy az oklevelek maguk se érdemlik meg azt a rajongó tiszteletet, hogy tele vannak gyarlóságokkal, — mint minden más emberi mű. De ha idáig az volt a jó oklevélkiadó, a ki jól ismerte a régi bötüket »avec sa petite latine« . . . ma tőle a történetíró előkelő képességeit, szerkesztésétől pedig nem az eredeti oklevél barbár gyarlóságainak megörökítését, hanem értelmének szabatos kritikai megállapítását várjuk. A szóbanforgó oklevéltár már külsőségeiben is a modern kiadás elveinek kinyomata. Példáúl már a betűk typusában is ki van fejezve a különbség aközt, mit az eredeti mond s a mit a szerkesztők tesznek hozzá. Annak azonban, hogy még a sorok is meglegyenek számozva, ezen elvekkel semmiféle összefüggését se tudtam fölfedezni. Még azt csak érteném, ha e sorszámok az eredeti oklevél sorait akarnák föltüntetni, vagy ha példáúl a tárgymutató, a lapszámokon kívül, sorokra is hivatkoznék, így azonban ezt csak meddő fontoskodásnak kell tartanunk. Az oklevelek élén rubrumok állnak, s mindjárt ezek alatt leljük meg mindazt, ami az oklevélnek 1) hollétére, 2)minősí-