Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Mika Sándor: Visszapillantás történeti irodalmunkra 1892-ben - I. közl. 429

439 TÖRTÉNETI IRODALOM. ténetírásunkban. Valóban e téren nagyon bátra vagyunk még. Körülbelül tizenhárom éve, hogy Marczali Henrik jeles tanulmányával a magyar történelem kútfőiről az Árpádok korában, megkezdette történelmünk alapköveinek beható vizsgálatát, de nem akadtak követői, kik i.z általa megkezdett munkát az általa kijelölt irányban tovább vitték volna. A vegyes házból származott királyok korszakának forrásait, Bonfinius és legújabban Kükiillői János kivételével, még senki sem tette tüzetes tanulmány tárgyává s ugyanezt mondhatjuk történelmünk későbbi korszakainak forrásairól is. A XVI. és XVII. századra vonatkozólag kisebb tanulmányok jelentek meg Brutus Mihály, Brodarics István, Kemény János és Bethlen Miklósról ; de mindez alig válik be kezdetnek is, ha meggondoljuk, hogy minő rengeteg anyag vár még feldolgozásra. A XVI. század hazánkban nem volt szegény történetírókban. Bár az ország java része a török uralom alatt kívül esett az európai mívelődés keretén, a renaissance, a könyvnyomtatás elterjedése s ezek nyomán a reformatio nálunk is hamar éreztették jótékony hatásukat. Magyar és latin nyelvű irodalmuuk a megelőző századdal összehasonlítva, óriási előhaladást tettek s történelmünk forrásai is ez időtől kezdve bővebb mederben kezdenek folyni. A nagyobb mérvű érdeklődésnek az irodalom iránt a történelem is hasznát vette s kiváló férfiak, kik hazánk politikai életében is nagy nevet vívtak ki. jegyzik fel koruk eseményeinek történelmét. Feltűnő azonban, hogy míg egy Oláh Miklósnak, Verancsics Antalnak és Forgách Ferencznek nem akadtak életírói és méltatói, addig Szerémi György, ki kora társadalmi és politikai életében teljesen alárendelt szerepet játszott, mindjárt munkájának közzététele után magára vonta historikusaink figyelmét. 1857-ben adta ki Wenzel Gusztáv Szerémi emlékiratát s azóta Zsilinszky Mihály, Mogyoróssy János, Dudás Gyula és Gosztonyi Jenő foglalkoztak vele több vagy kevesebb alapossággal, általában véve azonban nem sok szerencsével s nem nagy eredménynyel. Ez érdeklődést megmagyarázza Szerémi munkájának formája, mely nem szorosabb értelemben vett történelem, hanem emlékirat, e műfaj minden előnyeivel és hátrányaival, valamint tartalma, mely a legnagyobb mérvben érdekes és figyelmet ébresztő, de ugyanakkor tárgyi épúgy mint,személyi okoknál fogva a legnagyobb mértékben kritikára intő. Általánosan ismert szabály, hogy az emlékiratokat a történésznek csak a legnagyobb óvatossággal szabad felhasználni és e szabály alkalmazása ha valahol, úgy a Szerémi György emlékiratánál ugyancsak kívánatos, sőt szükséges. Ebben a körülményben vélem feltalálni magyarázatát annak, hogy a mult évben egyszerre két