Századok – 1893

Tárcza; állandó rovatok - Vegyes közlések - 274

TÁKCZA. Mussetröl, de sokkal inkább reá illik, hogy senki sem tudta az eszmét, a lelkei annyi erővel s oly biztos kézzel kitépni a dolgok méhéből, s mégis oly életelevenen megmutatni a világnak. E rendkívüli tehetségének köszönhetjük oly változatos s mindig korszakalkotó fölfedezéseit ; a philosophiábau : az okok és a gondolkodás theoriáit, a kritikában a görög, olasz, frauczia, angol és spauyol szellem elemzését s végül a történelemben : a franczia forradalom legendájának megsemmisítését. Rendszerét, nézeteit, melyek oly rövid idő oly alatt mély hatást gyakoroltak — a jövő átalakítja, el is vetheti, de mit tesz az ? Bennük most már mindössze csak töredékeit bírjuk egy azoknál sokkal hatalmasabb szellemnek, melyet megérteni, közellétét érezni mindig gyönyör lesz a gondolkodóknak. VEGYES KÖZLÉSEK. — A RÉGI MAGYAR SZAKÁCSKÖNYVEK I. kötetét a journalistika melegen fogadta. Hosszabb-rövidebb s ezek közt beható ismertetéseket közöltek, melyekben kiemelték e vállalatnak fontosságát culturtörténetünkre. Egyike a legérdekesebb s tanulságosabb ismertetéseknek a Gyarmathy Zsigáné-é volt a Magyar Hírlap febr. '24-iki számában, melyben párhuzamot von a mostani s régi viszonyok közt, s főként azt kutatja, hogy a régi szokások közül mi maradt fen korunkig ? Nem állhatjuk meg, hogy a tanulságos czikknek egyik részletét be ne mutassuk olvasóinknak : a kalotaszegi parasztlakodalmat. »Nézzünk csak egy kalotaszegi parasztlakodalmat. Mivelhogy »üdőt számítottak« az udvaron immár készen áll a fából rakott óriási nyitott tűzhely. Az öregebb gazdák feleségei, a bekötött karu »szakács asszonyok« éppen azon szavakkal osztják a parancsolatot, mint a régi szakácskönyv nagymestere ; íme : »Fogjad mellezd meg ízibe !« »Semmi rútságot benne ne hagyj« »Na, ösdrá azt a levet mint annak az módja«. A szakács -böstöröt« nem használ, míg a parasztlakodalmakban kézről-kézre jár ezen kis gömbölyű faszerszám, mivelhogy ilyen alkalmatosságnál sok borsot kell törni, sok sáfránt eldörzsölni. Immár a »rakott tüszej«-en magasan lobog a láng, egyik oldalon nyársak forognak, zsír serczeg, a másik oldalon óriási fazekak főnek, pöfögnek. A kövér tyúkok mikor puhára főnek, következik az abárolás (éppen mint a régieknél), az aranysárga levest tiszta fazékba szűrik, sáfránynyal, borssal, szerecsendió-virággal, gyömbérrel megfűszerezik, vékonyra vágott laskát (és nem metéltet) főznek bele, s mikor felforrt, a feldarabolt tyúkra öntik ; mellé kis tálban eczetes tormát adnak. Ezt követi a töltött káposzta, mely után következnek a tiszta borsos, a petrezselymes édeslé bárányhussal (a paraszt-lakodalmak ezen elmaradhatatlan étke) melyben, ha nem is teménytelen számmal van a tikmony, de azért bőségesen vágnak bele keményre főtt tojást. A nyárson sütött töltött csirke, kappany. szopómalacz után jönnek a habzó zsírból »rostás« kalánnal kiszedett »pánkók«-k, csörögék, a két ágú villára szúrt rétesek ami mind magyar gyomorhoz való, egészséges jó eledel és nagyon hasonlít a régi szakácskönyvbeli étkekhez éppen, mint a nép által megőrzött varrottas a fejedelem-asszonyok hímzéseihez ; vagy Apafi Mihály uram inge, a paraszt férfi-ingekhez, éppen egy a sajátos szabásuk.«