Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Gregorovius: Römische Tagebücher. Ism. BV. 149

TO RT ÉNETI IROl» A LOM. 151 leteit s elfogultságát a pápai hatalom politikai szereplése iránt ; jobban átérzi, mily mélyek ennek gyökerei a tömeg lelkében s Gervinussal szemben, ki a világot már érettnek tartja arra, hogy a pápaságot eltörölje, Macaulay híres mondására hivatkozik, mely szerint Európa civilisatiója régen romokban lesz már, mikor a pápa hatalma még fenn fog állani. Az első években munkájának gondolata folyton üldözi. Éjjel is róla álmodik. Életének akar vele »tartalmat« adni. »Róma város története — irja 1856-ban — éjjeleimben mint valami távol csillag ragyog felém. Ha sorsom megengedi, hogy bevégezhessem, nincs a világon szenvedés, melyet állhatatosan el ne viselnék.« »Róma olyan mint valami démon, melylyel küzdenem kell. Ha győzni fogok, ha azt a hatalmas világot világosan szemlélhetővé tehetem s művészi képpé alakíthatom, én is triumphator leszek.« S tizennyolcz évvel későbben mikor munkája be van végezve, - így búcsúzik Rómától : »Küldetésem Rómába be van végezve. Nagykövet voltam itt én is, bár szerényebb alakban, de magasb értelemben mint egy kinevezett diplomata. Elmondhatom én is, mit Flavius Blondus mondott magáról: megteremtettem, a mi még nem volt meg, a város tizenegy sötét századába világosságot hoztam s megajándékoztam a rómaiakat középkoruk történetével. Ez az én emlékem itt. Nyugodtan távozhatom. Róma vale! Haeret vox et singultus intercipiunt verba dictantis.« Különben is eseményekben gazdag és végzetes volt az idő, melyet Gregorovius Rómában töltött. Ott élte meg az 1859-iki olasz háborút, Garibaldi csatározásait, az olasz királyság keletkezését, a vatikáni zsinatot s a pápa világi hatalmának bukását. A míg ő szobájában a középkor történetét írta, csak ki-ki kellett pillantania ablakán, hogy egy ép oly hatalmas történetnek szemtanuja lehessen. S mert Gregorovius nem volt szobatudós, a legelevenebb érzékkel követte a nap eseményeit s jellemezte néhány szóval a történet előtérbe lépő alakjait. Hanem a régi, a pápai Róma mégis szivébe nőtt. Érezte, hogy csak annak nyugalmában, varázsos csendjében írhatta meg könyvét. S mikor az új hatalom a Quirinálba költözött, s városszerte az ódon falakat bontogatni kezdek s a kolostorokba ministeriumok költöztek s a régi csendes világváros egy nemzeti királyság főhelyévé lett : mintha mindez megkönnyítette volna Gregoroviusnak a szokott helytől való megválást. Az új időt mintegy kézzel foghatta. »Szerencsém — irja 1870-ben — hogy munkámat befejezhettem : — ma már nem merülhetnék beléje. A középkort mintha elsöpörte volna valami Tramontana s vele együtt a multaknak történeti szellemét. Rómában a mult varázsa szétfoszlott.« Gregorovius naplója nem csak történeti emlékezésekben