Századok – 1892

Értekezések - SZENTKLÁRAY JENŐ: Közállapotok Csanádvármegyében a török uralom után. 107

] 12 közállapotok csanád vármkgyébem később arra oktatja Löffelholczot, »hogy Popovics Tököly Jánost, a marosi ráczság vezérét, az összes ráczokkal együtt a császári kegyelem minden biztosítékaival föl kell lázítani a magyar rebellisek ellen.« l) Ugyanekkor ezeket irja: »Die Raizen betreffend, weilen sich ihrer Bestündigkeit nit zu versichern, und zu deme auch da und dorten nachdenkliche Reden zu hören seint, als wirdt der Hr. Obrist sich eyfrigstens befleissen, deren Gemüether an sich zu ziehen, und durch derenselben ohnedehme gegen die Hungarn habende Antipathie noch mehrers zu fomentiren, gestalten dan auch bey dem Capitain Töckelly kein übler Anfang gethan worden, da Er dessen Weib ein Praesent gemacht hat.« 2) És ők engedtek a németek csábításainak. Nem hallgatva Rákóczy hazafias tanácsaira, ki többször kisérlé meg figyelmeztetni őket a nemzetnek tartozó kötelmeikre, fegyverrel harczoltak Magyarország ellen, s végig küzdöttek a német hadvezérek táborában mind azon viszontagságos küzdelmeket, melyek a szerencsétlen zsibói, trencséni, romhányi és vadkerti ütközetekkel, a Dunántúl és Erdély, Érsekújvár, Szolnok, Eger, Eperjes és Murány elvesztével zátonyra juttatták a fölkelés ügyét, és sirját ásták meg a nemzeti függetlenség reményének. Szomorú szereplősöket a magyar szabadságharczok alatt ismeri a történelem. Önállóan sehol sem érvényesítették magokat, hanem csak kullogó csapatai valának a német hadtesteknek, alárendelt tábori szolgálatok teljesítésére, pusztítván és kegyetlenül gazdálkodván mindenütt, hol magyarokat találtak. De mikor magokra hagyatva a saját karjaikkal és a tulajdon vitézségökkel kellett volna kiállniok a csatasíkra, rendszerint cserben hagyta őket a bátorságuk. 1704-ben csúfos vereséget szenvedve Diószeg és Belényes alatt, midőn Rákóczy a földvári sánczokból portyázatot tőn ellenök a Bácskába és Szegedre, már csak közeledtének hírére is gyáván megfutottak, s részint a Szerémségbe, részint a még török lakta temesi tartományba menekültek. Rákóczy kiszorítá őket a szegedi palánkból is, s a kuruczoknak úgy kellett a mocsarak közt bujdosókat a nádasokból kipörzsölni. Vak Botytyán és Károlyi Sándor nevének csak puszta említése is elegendő volt arra. hogy 1705-ben a Herbeville dandárai után kullogó rácz határőrök csapatait szétrebbentse.3) 1708-ban maga Tököly János is a kuruczok fogságába került. Julius 31-én éjjel egy marosi katonacsárdában lepték meg őt a magyarok, s a házat búzakévékkel köröskörül felgyújtván, megadásra kényszeríték a ') Bécsi cs. és kir. hadi Itár. ') ü. o. ') V. ö. Horváth M. : Magyarország történelme, VI. k., és Iványi .* A Tisza-marosi határőrvidék.