Századok – 1892
II. Könyvismertetések és birálatok - TAGÁNYI KÁROLY: Fejérpataky László: Kálmán király oklevelei. 683
686 történeti irodalom. láriának nincsenek bevett szokásai, hagyományos sablonjai. Tagjai ideiglenesek lévén, egyik a másiktól függetlenül csak annyit és úgy ír meg, a hogy azt tehetsége és belátása diktálja. Éppen ezért — közbevetőleg legyen mondva teljességgel nem érthetünk egyet a tudós szerzővel, midőn ő a 72. lapon a zobori apátság 1113. évi oklevelében előforduló határleirások modorán elindulva, példáúl Salamon király 1068-iki oklevelétx ) nem tartja egykorúnak, mert egy kissé bővebben irja le a határokat, azt mondván, hogy »ilyet csak hosszas kanczelláriai gyakorlat teremthet«. Hiszen éppen az ő kutatásainak köszöni a tudomány azt az igazságot, hogy ennek a kornak kanczelláriája gyakorlatot nem is teremthetett. Annál pedig meg se álljunk, hogy az illető oklevél a határt nem »meta«-val, hanem a régies »terminus«-sal fejezi ki, s hogy például az 1109. évi veszprémvölgyi oklevél Szántó falu határait még bővebben irja le. A dolog természete volt olyan, hogy tisztán az érdekelt fél kívánságán s előrelátásán múlt, hogy birtoka több vagy kevesebb határjellel, ezen vagy azon oldal felől legyen-e biztosítva, s hogy aztán azokat röviden vagy összefüggőbben irassa-e körül. Mert a mi e leírásokban fejlődés tárgya lehetne, t. i. a leirás módja, azt minden nemzet a rómaiaktól kapta készen. »Nam invenimus saepe — mondja Hyginus »De conditionibus Agrorum« művében — in publicis instrumentis significanter inscripta territoria. ita ut : ex colliculo qui appellatur ille ad flumen illud, et super flumen illud ad rivum ilium, aut viam illám et per viam illám ad infima montis illius, qui locus appellatur ille stb. ad locum unde primum coepit scriptura esse.« 2) A n in ta adva lévén, azt utánozták nálunk is. A szóban forgó korszak pedig természetesen ebben sem követett általános szabályt, tehát rendszert se kereshetünk benne. Arra a kérdésre most már, hogy a Szent István kanczelláriája miért semmisült meg mindenestűi, adataink ugyan nincsenek, de a feleletet magában a dolog természetében is meglelhetjük. Mindig ugyanazt mutatja minden nagy reformer példája, hogy az újítások szükségképen visszahatást idéznek elő, melynek viharában csak a nemzet múltjában gyökerező alkotások marad*) A többi általa idézett oklevelek sem e miatt hívják ki gyanúnkat. Az 1093. évi tihanyi oklevélnél (Wenzelnél, VI. 66--71.) érdekes fölemlíteni azt az eddig nem méltányolt körülményt, hogy míg az a tihanyi apátság birtokaira nézve teljesen elüt I. Andrásnak 1055. évi alapítólevelétől, az állítólag annak öccse, Béla herczeg által kiállított oklevéllel (kiadatlan, Pannonhalmán) nagy mértékben egyezik, pedig ez kétségtelenül hamis. írása a XIII. század közepéről való, pecsétje pedig — a mennyire töredékeiből kivenni lehet — IV. Béláé, talán még mint ifjabb királyé. ") Idézve Lachmann gyűjteményéből F. Seebohm-nál, a német fordításban : »Die Englische Dorfgemeinde.« Heidelberg, 1885. 7. lap. 2. jegyzet.
