Századok – 1892

III. Tárcza - Önálló czikkek - Bodnár Zsigmond. Dr. Váczy János birálatára. 351

tàrcza. 353 hiányzik a szív melege. Igen, 1840 körül már tud kissé melegebb isienni, de előtte mindig ünnepélyes és fenséges, idealista és érzelmes. Mennyire téved Váczy és nem ismeri a theoriát, mutatják e szavak is : »A versalakok változatosságát már az actióban keresi Bodnár s nem veszi észre, hogy a mult században Ráday a legnagyobb reactio idején kezdi új formáit s ugyancsak ekkor csatlakoznak hozzá Rájnis, Baróti Szabó, Révai és mások.« A t. olvasó tudja, hogy a nemzeti eszme reactiója 1800. előtt vívta legerősebb csatáját az új eszméjével s lassankint elnémította. Az öreg Ráday igazán az actio gyermeke. Ifjúsága és férfikora teljesen az actióba esik, vénségében pedig tanuja lesz a két eszme harczának. Mily felületes a bíráló, midőn szememre hányja, hogy Bodnár a keverék nyelvet »a reactio pongyolaságában keresi, holott az előbbi lapokon a reactio nyelvét mesterkéltnek, affectálónak, kényeskedőnek tünteti fel,« (248. 1.) Ha gondosan elolvassa munkámat, többször megtalálja e kérdés magyarázatát, de hisz abban a jegyzetben is megvan, hogy »ez a petyhüdt reactio kényelmes pongyolasága volt«. (XLI. 1.) A nemzeti eszme pedig elernyed, petyhüdt lesz, mikor visszaszorította s részben magába olvasztotta az új eszmét, mikor nincs ereje és szüksége többé harczolni. Hisz ugyanazon lapon mondom a szövegben : »De amint vissza van szorítva az actio és az új egy része vérévé vált a nemzetnek, gyöngül a reactio ellentálló képessége, mind jobban elernyed ; nyelve, művészete ellankad és petyhüdt lesz ; mind nagyobb uralomra jut benne a kedélyes, a házias, a családias. Kezd lapos, pongyola, Ízetlen, művészietlen lenni. Ilyen időben, ilyen befolyások alatt keletkezett a XVII. század utolsó tizedeinek kevert zagyvalék nyelve stb.« Váczy azonban nem éri be ezzel a magyarázattal, hanem maga áll elő egy másikkal : »Hazánk e században mindinkább ellatinosodik, mert a nemzeti egyéniség eszméje mindjobban háttérbe szorul.« (248. 1.) (Nem akarom említeni, hogy ez rossz átírása az én magyarázatomnak.) Bizony jó magyar emberek voltak Gyöngyössy, Tököly, Zrínyi Ilona, II. Rákóczy Ferencz, Bethlen Miklós, Bercsényi és mások számosan. Még Zrínyi Miklós a költő is, pedig ritkábban használja az idegen szót, egy féllapon (Hadtudom, munkái 84. 1.) a securus, compemál, beneücium, obstringál, respublica, acquisitio, liaereditarium, tumultus, impérium, antagonista, imperiumbeli elector, sinceritas latin szókkal él, noha a nemzeti egyéniség eszméjétől duzzadt a kebele. Es századunk elejének lelkes magyarjai vagy a mostani hazafias pártok szenvedélyes irói mily szívesen használják az idegen szókat ! Náluk ugyancsak nem szorult háttérbe a nemzeti egyéniség eszméje. A szép próza megjelenését én a reactio otthonos, házias természetének tulajdonítom. így prózában írják a XV. század legendáit, míg a XVI. század actiója versben írja a szent és hazai széphistóriákat. Az actio irálya általában feszes, ünnepélyes, méltóságos, még prózája is sokszor körmondatos és soha sem könnyed, házias, otthonos, fesztelen. Ezzel találkozunk a mult században és a mostaninak liberális actiójában. Beöthy azt