Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - VB.: Ausztria és Magyarország a XIX-ik század első tizedében. (Irta Wertheimer Ede) 254

történeti irodalom. 255 'terjedelmes munka túlnyomó nagy része a legkülönbözőbb külföldi s hazai levéltárakból vett okiratok alapján van írva. A kutató szorgalmát alig lehet eléggé kiemelnünk s az értékes »kiadatlanok« tömege, mely e munkában fel van használva, már magában véve is elég arra, hogy Wertheimer könyvének tudományos becsét biztosítsa. De másrészt elismerést érdemel az iró ügyes s eleven csoportosítása és mindig egyenletes tárgyilagos felfogása is. Nem oly korszakról szól, melyet a Habsburgok birodalmának bármelyik fele is dicsősége egyik jogczímének tartana. De az egészben véve dicstelen korszak küzdelmeinek vannak fénylő pontjai is és szerzőnek előadásában minden összegyűjthető fény Károly főherczeg alakja köré csoportosul. Valóban ha figyelemmel kisérjük elbeszélését, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a főherczeg, ha mindenben s mindvégig szabadon kormányoz, igen sok balesetet elhárított volna. Nem csupán diplomácziai alkudozásokat és háborús eseményeket rajzol könyvünk, hanem a belügyekkel is foglalkozik és így természetes, hogy több tauulságos fejezete Magyarország történetéről is szól. Kétszer is rajzolja a magyar viszonyokat igen megbízható s igen érdekes források alapján és ép oly behatóan foglalkozik a század első évtizedében sürün egymásután következő országgyűlésekkel. Még ott is, hol nem mondhat egészen új dolgokat, mindig talál az ismeretes viszonyok jellemzésére valami ismeretlen, vagy még eléggé fel nem használt részletet. Csak találomra idézzük itt a következő történetet, mely élénken jellemzi az akkori erdélyi és magyar aristokratiát a nemzetiség szempontjából. Midőn gróf Csáky János második neje, férje halála után kevéssel 1805 előtt, ügyei rendezése végett kénytelen volt Erdélybe utazni, ott meglátogatta a kormányzót : gr. Bánffv Györgyöt is. A kormányzó Csáky grófnét németül szólítá meg, mert azt hitte, hogy nem tud magyarul. A grófné azonban magyarul felelt. »Mit hallok« -— kiált föl csodálkozva a kormányzó — »egy magyarországi nő magyarul és nem németül beszél.« A Károlyi grófok nevelője ekkor tájt azt irja, hogy előkelő gyermekekről lévén szó, anyanyelvül a magyart és a németet kell tekintenünk. Könyvünkben a polgárság s a jobbágyság,továbbá az anyagi s a szellemi műveltség rajzát szintén érdekes részletek elevenítik. Mi az országgyűléseket illeti, nem emelhetjük ki az egyiket a többinek rovására, csak általánosságban kell itt összefoglalnunk közös vonásaikat, A hadi erő szervezése volt akkor tájt a ma-