Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - VB.: Ausztria és Magyarország a XIX-ik század első tizedében. (Irta Wertheimer Ede) 254

256 történeti irodalom. 256 gyar politika sarkalatos kérdése. Természetes volt, hogy az udvar az akkori európai helyzet veszélyeinek nyomasztó érzetében igen élénken érezte a magyar honvédelmi rendszer elégtelenségét. Nem akarta mellőzni a nemesi fölkelést, de fejleszteni kívánta az állandó hadsereg intézményét és azt óhajtotta, hogy szabadabban használhassa a nemesi fölkelést is. A rendektől távol volt az elszakadás gondolata, de ama követelésekkel szemben az alkotmányos jogokat kívánták biztosítani és cserében az áldozatokért különösen az ország gazdasági érdekeinek támogatását óhajtották. Az udvart nagyon is idegessétették a rendek alkotmányos aggályai és nem volt mindig tapintatos az országgyűlések vezetésében. Pedig az 1808-iki koronázó országgyűlésen bebizonyult, hogy nem sok fáradságba kerül a rendek ellenállásának megtörése. Ferencz megnyitó beszédében dicsőítette a magyar alkotmányt. »Büszke vagyok«, úgymond,, »hogy királyotoknak nevezhetem magamat.« Ez országgyűlésen koronázták meg a szeretetre méltó Mária Ludovikát. Minden jól ment. A rendek a királyné nevenapján elhatározták, hogy a nemesi fölkelés egybehívására nézve királyukra három év tartamára bizonyos dictatori hatalmat ruháznak. Mint Semsey államtanácsos mondá »e fölkelés egészen rendkívüli és egyetlen a maga nemében.« Eddig ugyanis a király a fölkelés megajánlását csak e czélra összehívott országgyűléstől kérhette. Húszezer ujonczot is ajánlott az országgyűlés az állandó hadsereg kiegészítésére s többet is igért. Ferencz császár »szép országgyűlésnek« nevezte az 1808-ikit. De vajon szépen viselte-e magát a fölkelés, midőn törésrekerült a dolog ? Tudjuk, hogy nagy hire van a győri futásnak a külföldön és nálunk is. Wertheimer különösen Kisfaludy Sándor insurrectionalis iratai alapján igen valószinűnek tünteti föl, hogy a győri vereséget nem a fölkelő sereg állítólagos gyávasága, s nem is József nádor mulasztásai okozták, hanem János főherczeg adlatusának Nugent grófnak meggondolatlan és könnyelmű intézkedései. Megemlítjük itt, hogy ujabban Zwiedinek-Sűdenhorst egy történeti dolgozatot tett közzé, mely Wertheimer művének e fejezete ellen irányul. A gráczi történetíró János főherczeg levéltárát használta és mindenesetre érdemes volna összevetni fejtegetéseit Wertheimer könyvével. Mindenesetre örvendetes, hogy Wertheimernek németül is megjelent könyve Ausztriában ily komoly érdeklődést keltett. VB.