Századok – 1892
II. Könyvismertetések és birálatok - DR. VÁCZY JÁNOS: A magyar irodalom története. (Irta: Bodnár Zsigmond.) 243
248 történeti irodalom. a politikai reactio korában írta, ugyanakkor, midőn Katona híres Bánk-bánján dolgozott ; midőn Kazinczy nyelvújítási harczait vívta. Petőfi épen az actio kellő közepébe esik. Arany János ugyancsak az actio korában irja meg a Toldi első és harmadik részét, holott Bodnár szerint nagy epikus csak a reactio korában léphet föl. Az actio lyrikusainál szerinte hiányzik a szív melege s felhozza Eötvös Búcsúját és Bajza ódáit, Pedig ugyanekkor Yörösmarty szelleme uralkodott az irodalomban, a kinek ez időben irt műveiből, azt hiszszük, épen nem hiányzik a szív melege. Bodnár erre azt mondja, hogy Balassa, Berzsenyi és Petőfi az új eszme hajnalán s a régiek alkonyán léptek föl. A történelem tanúsága minden bizonynyal ellene szól. Berzsenyi már nem írt ódákat, vagy alig egy párt az 1825 — 7-ki országgyűlés után; mikor meg már Vörösmarty mint igazi nagy lyrikus föllépett : javában folyt az új átalakulás küzdelme, hogy ezt diadalra segítse Petőfi is, a ki egyáltalában nem illik a Bodnár kijelölte keretbe. A hol egyes specialis esetekre alkalmazza ez új elméletet : magyarázata sehol sem kielégítő. Beőthyt megtámadja, hogy a latinnal kevert nyelvnek nem tudja okát adni s ő ezt a reactio kényelmes pongyolaságában keresi, holott az előbbi lapokon a reactio nyelvét mesterkéltnek, affectálónak, kényeskedőnek tűnteti föl. A. pongyola pedig nem kényeskedő, annál kevésbbé mesterkélt s affectáló, hanem ilyen az actióé, mint Kazinczy példája mutatja. A latin nyelvnek a magyarral való keveredésének nem lehet más oka, mint a politikai kimerültség. Hazánk e században mind inkább ellatinosodik, mert a nemzeti egyéniség eszméje mind jobban háttérbe szorul. A szép próza megjelenését is abból magyarázza, hogy a »nemzetinek otthonos, házias, egyszerű természete kedveli a próza igénytelenségét«. Beöthy az okot a nyomdászat elterjedésében véli feltalálhatni, a mi az olvasók számát hirtelen megszaporította. Kétség kivűl ebben Beőthynek igaza van ; de talán nem csalódunk, ha azt hiszszük, hogy a szép próza és szép história elterjedése ugyanazon okra vezethető vissza : tudniillik arra, hogy a protestáns vallás eszméivel felszabadult az ember eddigi bilincseiből, a melyek csupán a lélek jövendő életét óvták, az egyéniség természetes, eredeti nyilatkozatát elfojtották. Most az ember vele született természeti ösztönei, világi öröme, búja, küzdelme, sokszor frivolitása, sőt cynismusa is hangot találnak s az ember élete nem a siralom völgye többé, mert a test is visszanyeri jogait, mint az ó-korban. A versalakok változatosságát már az actióban keresi Bodnár s nem veszi észre, hogy a mult században Ráday a legnagyobb reactio idején kezdi új formáit s
