Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - DR. VÁCZY JÁNOS: A magyar irodalom története. (Irta: Bodnár Zsigmond.) 243

történeti irodalom. 249 ugyancsak ekkor csatlakoznak hozzá Rájnis, Baróti Szabó, Révai s mások. Nincs miért időznünk tovább ez elméletnél, a mely épen a legfontosabb, legtöbbet bizonyító példákban Bodnár ellen szól. s bár ő büszke önérzettel hivatkozik reá s nem csekély eredményeket vár tőle : nem hiszszük, hogy ezzel csak egy lépésnyire is előbb volnánk az események szülőokainak megfejtésében. Bodnár könyve kétség kivül lelkiismeretes kutatás és forrástanulmány eredménye ugyan, új és eredeti módszerrel, a mely azonban alkalmasint nem igen emeli a munka becsét. A vitás kérdéseket jól megvilágítja, de csak mint kérdéseket, megoldásukat alig kísérli meg. A magyar nyelv, faj, eredet kérdéseit tovább is nyilt kérdéseknek hagyja, valamint a mondákét is. Gondosan összegyűjti e kérdéssel foglalkozók adatait, tetszetős formában szól róluk, de sem bővebben ki nem fejti, sem új szempontokból nem bírálja. A minek pedig az egész kötetben híját érezzük : Bodnár a politikai szellem fejlődését majdnem egészen figyelmen kivül hagyja, s ha itt-ott megemlékezik is róla, elmulasztja az irodalmi és politikai szellem közös egymásra hatásának eredményeit vizsgálni a fenmaradt művekben. Bodnár irói egyénisége nem egyformán érvényesül az egész könyvben. Helyenként a részletekben van ereje, mint a XYI. század vitázóinak, elbeszélőinek jellemzésében. Az egyes, néha jelentéktelen munkában is megtalálja az éles vonásokat, a melyeknek bemutatása többet ér minden magyarázatnál. Kivált a feddő és tanító költészet művelőinek jellemzésében szerencsés, a hol egyegy mutatványa az egész mű eszméjét felöleli. Ahhoz azonban, hogy az egy kategória alá tartozó munkák közös vonásait találóan feltűntesse, már kevesebb érzéke van. A mint az elméletben nagy mérvben általánosít, a magyar szellem termékeinek fölsorolásában mintha elhagyná ereje. Idő rendbe szedi az egyforma vagy közel egyforma tartalmú műveket s nem csoportosítja sem az írók egyéniségének kiválósága, sem a kifejezésre jutott eszmék becse s hathatóssága, sem a művek aesthetikai értéke szerint. Például a Lugossy-codex névtelenét alig említi néhány szóval, pedig a mutatvány az ismeretlen versszerzőt a XVI. század egyik legjobb verselőjének láttatja. Ilosvai Selymes Péter is több méltánylatot érdemelne azon a réven, hogy ő nagyon alaposan ismerte a népet s majdnem az egyetlen, a ki a magyar népszokásokat, ha szinte halvány vázlatban, de mégis fentartja. A Szabács viadaláról szóló ének szerinte nyelvileg nem szép költői termék, holott tudva lévő, hogy vannak helyei, a melyeket mai költő sem igen írhatna meg szebben és hangzatosabban. így bánik el a Szent László királyról írt ének töredé-