Századok – 1892
Értekezések - FRAKNÓI VILMOS: Nyomozások a pápai levéltárakban. - II. közl. 187
NYOMOZÁSOK A PÁPAI LEVÉLTÁRAKBAN. MÁSODIK KS BEFEJEZI) KÖZLEMÉNY. IV. XXIII. Jánost 1415 tavaszán a konstanczi zsinat a pápai koronától megfosztván, két évnél tovább hagyta üresedésben a pápai széket, mely idő alatt az egyházi legfőbb hatalmat maga gyakorolta. Zsigmond király most a zsinattól kieszközölte a magyar korona kegyúri jogainak megerősítését. Századokon át hirdetik hazánk jogtudományi tanszékein Verbőczi Hármas könyvének következő nyilatkozatát : »Az országnak szabadsága, a mennyiben a javadalmak adományozására vonatkozik, egykor Zsigmond császár és királyunk idejében, az ország több szabadságaival együtt, a konstanczi egyetemes és nevezetes zsinaton megerősíttetett és eskü szentségével megszilárdíttatott, amint ez az erről kiadott bullában világosan benfoglaltatik.« ') A legkisebb kétség sem merülhet föl az iránt, hogy csakugyan kiállíttatott ezen bulla, és hogy annak szövegéből merítette Verbőczy az ő állítását. Azonban sajnos, a bullának sem eredeti példányát, sem másolatát nem sikerült ekkorig felkutatni. A zsinat tárgyalásairól vezetett jegyzőkönyvekben, naplókban nincs szó róla. És dr. Finke paderborni tanár,2 ) ki évek óta kutatja a konstanczi zsinat történeti emlékeit, s ez idő szerint Rómában időzik, sem jött nyomára. ') Pars I. Tit. II. Art. V. a) Tűle jelent meg : »Forschungen und Quellen zur Geschichte des Konstanzer Concils « Paderborn. 1889. SZÁZADOK. 1892. III. FŰZET. 13