Századok – 1892

Értekezések - SZENTKLÁRAY JENŐ: Közállapotok Csanádvármegyében a török uralom után. 107

a török uralom utan. 109 korlátlan használatát, hanem függetlenítő őket egyszersmiud az uradalmi terhektől, sőt a magyar vármegyék hatóságától is. Ez a Tisza-marosi szerb végvidék két districtusra oszlott: a tiszaira vagy szegedire, s a marosira vagy aradira ; az előbbinek székhelye Szegeden, az utóbbié Aradon volt. A districtusok élén két császári tábornok, főkapitány vagyis várparancsnok állt. A marosi határőrvidék 24 katonaközséget foglalt magában, melyek közül ismeretesek : Arad, Simánd, Orovilly (?), Gally (?), Püspökszállás, Glogovácz, Mandorlak, Szabadhely, Csinér, Paulis, Somlyó, Ohába, Nagylak, Tornya, Battonya, Pereg, Pécska, Apátfalva, Csanád, Csige és Makó. Ilyen körülmények közt, mikor a hajdan oly hatalmas Csanád megyének mindkét marosparti felét az alkotmányos nemzeti hatóságoktól függetlenített idegen katonai elemek tartották elfoglalva, mi maradhatott meg más egyéb az ősi megyei intézményből, mint annak puszta eszméje, melyet a megye területén helyenként meghúzódott gyér magyar lakosság keblében a hagyományok emléke tartott ébren. Csanád, a megyének ősi székvárosa, a másfélszázados török uralom alatt szenvedett számos ostrom következtében elpusztult ; szent István alapította gazdag püspökségét, két káptalanát, prépostságait és apátságait, zárdáit és minden kulturális alapításait elsöpörték az ozmán barbárság hullámai ; szent György székesegyháza eltöröltetett, s végre magát a vármegye dicső várát is, a délvidéki magyarságnak ezen utolsó oltalmát és menedékét, mely még 1693-ban vitézül daczolt a Szelim Gyirai tatár khán támadásával, a karloviczi béke következtében s a bécsi főhaditanács parancsára, Dettingen Earkas gróf, császári tisztek és mérnökkari egyének vezetése mellett, rácz munkás nép által 1701-ben a föld szinéig leromboltatta. A megye másik népes, virágzó helye, a XIII. századi Yölnök, a a Makó bán által alapított és a XV. század végén városi kiváltságokkal feldíszített Makó városa, a jeles Telegdi-Csanád nemzetségnek marosi törzsfészke és dús uradalmainak központja, silány falusi községgé sülyedt alá. Az Erdély bérczei alól még Csanád vezérrel ide származott gyökeres magyar családok szétszaladtak az ország biztosabb megyéibe, paraszt népe pedig jobbára szent Lőrinczre és Kopáncsra vonult, vagy a szomszéd magyar városokban kereste oltalmát és kenyerét. Tűzhelyein a rácz militaristák hatalmaskodtak most, akadályozva a fejlődés minden lehetőségét, elnyomva a föllendülés eszközeit, a szabad forgalmat és bátor közlekedést olyannyira, hogy Makó visszamaradt csekély magyar lakossága csak a Kis- és Nagy-Makófalvak egyesülése által tarthatá fenn községi létét, ezt is azonban olyan szegényesen, hogy 1713-ig saját papot sem tarthatott,