Századok – 1891

Értekezések - FÜSSY TAMÁS: A zalavári konvent mint hiteles helynek története 809

812 a zala vári konvent, A zalavári vár jó karba hozása iránt az országgyűlés több ízben intézkedett ;*) de mint konvent és hiteles hely ideiglenesen megszűnt. A levéltár az országgyűlés intézkedése folytán átszállítta­tott l 'asvárra ; de a törökök miatt ott sem volt biztonságban. 1578-ban (art. 20.) a karok és rendek intézkedtek, »hogy a vas­vári káptalan a pecséttel és protokollummal mint biztosabb helyre Szombathelyre helyeztessék át, miután e káptalan javai legna­gyobb részben úgyis a Rábán túl vannak.« De hogy a zalavári konventet ekkor is országos tisztelet és bizalom környezte, bizonyítja az 1588. 46. tv.-czikkely (§. 1. 2.), a mely meghagyja a vasvári káptalannak, hogy a zalavári és kapornaki levéltárakból a felek által kivánt iratokat szolgáltassa ki, míg Isten segedelmével e konventek visszaállíttatnak, vagy a felség mind a két apátságot méltó egyházi személynek adomá­nyozza, ki a conservatoriumnak gondját viselje. Es bár a törökök részéről fenyegető veszély még nem mult el, az országgyűlés 1598-ban (art. 38.) kéri a felséget, hogy a zalavári és kapornaki konventeket állítsa helyre, azok apátját a jövedelmek élvezetébe helyezze vissza, addig is ugyanazon apátnak2) legyen hatalma pecsétet készíttetni s az okmányokat szokott módon kiadni tartoznék. Azon időből, melyben a zalavári levéltár Vasváron és Szombathelyen volt, a zalavári konvent által a szokott beveze­téssel : »Nos conventus Ecclesiae Beati Adriani martyris de Zalavár« kiadott okmány levéltárunkban mindössze 24 van ; tiz 1598-ból, hét 1599-ből, hat 1600-ból és egy 1603-ból, ezek is csupán a protokollumba vannak beigtatva. Tehát a vasvári káp­talan a zalavári konvent nevében és pecsétje alatt szolgáltatott ki hiteles iratokat. De miért nem a kapornaki konvent nevében is, melynek levéltára szintén Vasvárra került? Nem közel-e a lehe­tőség, hogy Ujlaky apát a zalavári konventnek életben maradt tagjait a vár oltalma alatt összegyűjté Zalavárban, hol a veszély némi elmultával ismét mint a hiteles hely tagjai működtek, vagy hogy legalább Szombathelyen vevé magához a zalavári benczése­ket, s az ő segítségükkel tartá fönn a zalavári hiteles helyet ? A zalavári apátság helyreállítására s levéltára visszaszállí­tására nem volt semmi kilátás. Pusztulás járt mindenütt a törö­>) 1601. art. 29. §. 2., — 1604. art. 8. §. 27.,— 1618. art. 35. §. 1.. 3. — 1622. art. 36. §. 35., — 1625. art. 20. §. 1. — 1655. art. 3. §. 32., — 1659. art. 4., 1622. art. 22. 2) Az országgyűlés még 1596-ban a zalavári és kapornaki apátságokra TJjlaki Ferencz vasvári prépostot ajánlotta a felség figyelmébe. (1596. art. 39.) — Ujlaky egy 1703-ki, Itárunk protokollumába beigtatott okmány szerint ez évben bosniai püspök, prépost, Zalavár és Kapornak apátja, kir. tanácsos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom