Századok – 1891

Tárcza; Állandó rovatok - Magyar Történelmi Társulat - 413

414 TÁRCZA. ügyét szintén véglegesen, a modem állapotoknak és kívánalmaknak megfelelően rendezni kell. Szerintünk — s azt hiszszűk ez nem egyéni vélemény, hanem a dolog lényege — a levéltárakra is ugyanaz az elv alkalmazható, mint általában a közigazgatásra. Kétségkívül, ha valaki, mi vagyunk első sorban a történelmi szempontok, a régi jog és intézmények hívatás-szcrü szószólói, a kik nemcsak a jelen, hanem mintegy a régi világban is élünk. De épen azért, előttünk talán még kirívóbban tűnhetnek föl a történelmi fejlődés nagy, mélyreható fokozatai is, melyek időnkint, az intézményekben is megfelelő átalakulásokat követelnek. Ily óriási átalakulás a 48-iki, melynél nagyobbat a magyar állam és társadalom még nem ért meg, mert nyolcz-százados szervezetét rombolta szét, s a mely mind az államban mind a társadalomban az egyenlőségen s az egyéni erők specializálásán alapuló szak-rendszert helyezé a kiváltságos rendi alkotmány szervezete helyébe. Ez újabb alapon lassankint a régitől teljesen elütő formában jegeczedik újra a magyar állam és társadalom. S a dolgok természetes folyománya, hogy immár, négy évtized múlva, szakít az ancienne régime utolsó maradványával : a régi nemesi társadalomnak szolgált megyei szervezettel is, melyről azt hiszi, hogy nem erre a világra való s életének, fejlődésének nem alkalmas szerve többé. E modern társadalom megszokva a régi történelmi szempontok mellőzését, a megyei levéltárakra (melyeket pedig a tisztviselői qualificatio alkalmával szak-szempontból fogott fel) szintén kimondta a pereat-ot, s modern irattárakká való átalakításukat tervezi. Feledni látszik, hogy a régi íratok nem változnak át és újúlnak meg szintén, miként az emberek e's a társadalom, hanem ellenkezőleg mindinkább vénülnek, s így napról-napra jobban elmaradván a mai világ tudásától, felfogásától : megértésük, konzerválásuk és fölhasználásuk is hovatovább önálló, szakbeli képzettséget követel. Annál inkább, mert ódonságuk mellett pillanatra sem szűnnek meg a modern társadalom anyagi és szellemi életének s múltjának is nélkülözhetetlen kútforrásai lenni. Ebez képest ez iratoknak az újabbaktól való elválasztása, avagy helyesebben : modern, szak-szempont szerint való kezelése égetőbb szükségnek látszik, mint valaha, s szintén egyenes folyinánya annak a hatalmas történelmi fejlődésnek, mely 48-ban a kormány és társadalom, korunkban pedig az egész közigazgatás régi, rendi szervezetének átalakúlását követeié. Máskülönben (helyesen jegyzi meg Sváby) eljöhet az idő, midőn szakképzett, hivatásuk iránt fogékony egyének hiányában, mint hasznavehetetlen lomok tekintetvén, tudomány és mindennapi használat elől eltűnnek s veszély esetén el is kallódhatnak emez immár történelmi emlékek. Holott azok szakemberek szemében vagyonnál is értékesebbek, mert pótolhatatlanok, s a rendi alkotmány utolsó maradványának megsemmisítésekor úgy tűnnek fel, mint e régi világ szent emlékei, melyeket az utódok és a tudomány számára híven megőrizni szintén el nem engedhető kötelességünk.