Századok – 1891

Értekezések - KIRÁLY PÁL: A markoman háborúk - III. közl. 208

A MARKOMAN HÁBORÚK. 219. gok nem állhatták meg, s bármily számosan voltak is, mégis csak kevesen menekültek.« A helyet és időt ismét nem lehet meghatározni. »A markomannokat és jazygokat sok véres ütközetben legyőzvén, új veszedelmes háború tört ki a quadokkal, melyben jó szerencséjének, vagy inkább az istenség segélyével nagy győzelmet aratott, — beszéli Dio Cassius — mert a döntő ütközetben, midőn legnagyobb volt a veszély, csodálatos módon menté meg (Marcust) az istenség. A quadok oly területen bocsátkoztak liarczba a rómaiakkal, hol bekeríthették őket. Ezek pajzsaikkal szorosan egymáshoz simulván, vitézül küzdöttek. Az ellenség most alábbhagyott a harczczal, remélvén, hogy a forróság és szomjúság minden további erőfeszítés nélkül is kezeikbe juttatja a rómaiakat, és számra nézve is túlsúlyban lévén, körűlsánczoltak mindent, hogy vizet se kaphassanak. A rómaiak erejöknek túlfeszítése, sebeik, a nap heve, s szomjuk miatt nagy szorongásba jutván, képtelenek valának tovább folytatni a harczot, de vissza sem vonulhatván, a nap hevében eltikkadva kellett zárt sorokban állaniok, midőn egyszerre sűrű föllegek tolulnak össze, s isteni rendelésből hűsítő esőt bocsátanak alá. Mondják is, hogy a Marcus kíséretében lévő egyptomi varázsló Arnuphis, a légkör istenétől Hermestől eszközlé ki az esőt.« Ez ütközetet, keresztények is részt vévén abban, már a császár életében egész regekör vevé körűi, s az új vallásnak keleten nagy számban lévő hívei, a keresztény katonák imájának tulajdoníták azt. A régi egyházi írók közül foglalkoznak is többen ez eseménynyel, s az ő adataikat egyesíti az alábbiakban Xiphilinos, Dio Cassius könyveiből készített kivonatában. • »Dio — mondja Xiphilinos, hibásan beszéli el az eseményt, szándékosan, vagy mert nem tudta, hogy nem ír igazat. Előttem szándékossága látszik valószínűbbnek, mert tudhatta, hogy a »dörgő legio« —- melyet jegyzékében maga is így nevez, — ez alkalommal (más legalább nincs említve) kapta nevét. Ez menté meg akkor a rómaiakat, s rontá meg az ellenséget és nem Arnuphis, a varázsló. Marcus különben nem találta örömét a mágusok társaságában és varázslataikban. A dolog így áll: Marcusnak volt egy hadteste vagy légiója, mint a rómaiak nevezik, melitenei katonákból szervezve, kik mindnyájan Krisztus hívei valának. Ama csatában a gárda parancsnoka a császár elé járulván, mondá Marcusnak, ki már nem tudván segíteni, kétségbeesett a hadsereg sorsa fölött, — hogy a keresztények mindent meg tudnak tenni imáikkal, neki pedig egy egész légiója van ilyen. Dio Cassius 71,7.