Századok – 1891

Könyvismertetések és bírálatok - T. G.: Ulpia Trajana. (Irta Király Pál ism.) 147

156 TÁRCZA. critical vizsgálatától, századokon át a müveit világ hódolatát biztosította. A középkor lejártával a modern világ irodalmában főleg három irányt lehet felismerni. Az elsőnek jellemző vonása az volt, hogy a te'nyek hagyományosan átvíve, átlátszó és vonzó alakban foglaltassanak össze. Követte ezt egy másik korszak, melyben a tények alaposabb vizsgálata daczára, a művészi csoportozásra és az általános eszmék levonására volt a fősuly helyezve. Ezen, u. n. bölcsészeti iskolának legfényesebb képviselője Gibbon, kinek halhatatlan munkája még azon utódok elismerését is kivívta, kik számos nézeteiben nem osztoznak, és ki mellé Hume, Robertson és tizennegyedik Lajos századában még a történelmi téren gyakran eléggé felületes Voltaire is sorozható, ki alaki tekintetben hozta helyre azt, mi a dolog lényegében hiányzott. Ujabb időben egy másik irány fejlődött ki, kiválólag a dél-németországi tudósok körében s a franczia irodalom egyik részében, melyet, ha merném, a felületesség iskolájának szeretnék nevezni, s mely felkarolva amaz idők hangzatos jelszavait, sokszor nemes érzülettől indíttatva, egy oly történelmi felfogást érvényesített, mely, ha népszerűségre számíthatott is, a komoly történelmi kritika mellett meg nem állhatott. És ez irányzatnak legjellemzőbb példája Lamartine Girondistáiban volt feltalálható, melyről határozottan mondhatni, hogy a valódi történelemnek éppen oly kápráztató és hatásos, mint veszélyes torzképe. Azon 25 éves időszaknak, melyet felemlítettem, másik felében hagyományos általánosságokra, a tények megállapítására és valódiságuk mérlegelésére helyeztetik a fősúly. Háttérbe szorul a történész irodalmi egyénisége, és az adatok és okmányok rideg szava szól kiválólag helyében. A történelmi irodalom ezen módja némelykor oly eredményre vezet, a melyek némely eddigi felfogásokat sokban módosítanak. így hazánk történetében az idegen zsoldosok garázdálkodása mindég az ország egyik legalaposabb és legélénkebb panaszát képezték, másrészről kétségtelen ténynek tekintetett, hogy ezen súlyos csapások kiválólag csak hazánkat érték. De ha most a történelmi kutatásokat figyelemmel követjük, látjuk, hogy e garázdálkodások p. o. éppen úgy, mint Magyarországon, János Kázmér seregeit jellemzik, kik a hugonották segítségére mentek — és épp oly mértékben éreztették baráttal és ellenséggel, hugonottával és katholikussal vad erőszakoskodásának kitöréseit, mint hazánk területén, hogy ott is barát és ellenség irányában egyaránt ép úgy garázdálkodtak, mint Bourbon seregei a kiostromolt Rómában. Minden katonai erő, mely egy felsőbb ész és eszme által nem nyeri szervezeti jellegét, könnyen hatalmaskodó elnyomás durva eszközévé fajul. Igen helyesen jegyezte meg Macaulay fiatalkori tanulmányában, melyet Machiavelliről írt, hogy az akkori zsoldos sereg Olaszországban csak az