Századok – 1890

Értekezések - Dr. MÁRKI SÁNDOR: A középkor kezdete Magyarországon - II. közl. 396

402 A KÖZÉL'KOU KEZDETE kötve, hogy Budvára körűi egész pogány hyerarchiának emlékeit őrizgeti a, nép s beszélni tud áldozó oltárokról, szent berkekről és ligetekről olyan is, ki soha hírét sem hallotta a Székely Krónikának, s beszélt már akkor is, mikor meg sem írták még azt a Székely Krónikát, — mindezen hallgatva kell végigsuhannia annak, kit csak a nyelv története érdekel ; mert a tündérek világának megelevenedése s a nappal, holddal, sassal ékes czímer alakjainak életre-ébredése kissé zavarná a köröket. Hát még ha a hagyományok azon részével is kellene foglalkozni, mely egy kis theokratiát keres a Hargitta lejtőségein s beszél székely nemekről és ezeket összetartó rabonbánok papi és politikai tekintélyéről ! Sőt beszél az önálló műveltség egy neméről is. S ott van azután a nagy bökkenő, hogy a székelység csak valamikor szent László korában telepedvén be, nem vihetett oda, a határhegyek közé, az Olt és Maros eredetének vidékére egy, az akkori magyar kereszténységtől különböző műveltséget; s nem honosíthatott meg ott oly eszméket, melyek anachronismusok lettek volna már abban az időben. Táltosok a kereszténység, rabonbánok a királyság idejében! Székelynek nevezzük-e a Hargitta lejtőségein élő népet, csak hunnak, csak avarnak, vagy mindakét nép keverődésének, — e kérdés maga háttérbe szőrül azon bizonyosság mellett, hogy ott mindenesetre ólt egy uralaltáji néptöredék. Ha hűn volt, még nem veszhetett, ha avar volt, még nem veszett ki belőle az állameszme, melyet azonban nem szabad mai egész jelentőségében értenünk. Régi és hitelüktől teljesen meg nem fosztott krónikák legalább az állami szervezet egy nemét keresik e vidéken. »Nomád nép volt — vetik ellenökbe ; — sem ösmeretlenűl, sem egy tömegben nem maradhatott, mert lovai, barmai miatt legelőről legelőre kellett vándorolnia.« Mintha még manap is nem vándorolna ismeretlenül az oláh pakurárok, vagy a székely góbék nyája, gulyája, ménese a határszéli hegyek közt! Gyergyó-Ditró székely falu lakosainak ma is 15000 marhájuk legel szinte észrevétlenül községüknek buja mezőkből álló és 53,000 katastr. holdra terjedő határán. Csaba katonái, hagyományok szerént, mindössze 3000-en s így csak kétannyian lettek volna, mint Ditró lakosai. Ha időközben 100,000-re szaporodtak is, szinte elvesztek a Hargitta lejtőségein, melyeken ma 450,000-en találnak lakást. S ha a IX. században 100,000-re tettem számukat, bizonyçsan túl-nagy összeget említettem. Általában véve azon, legfeljebb másfélmillió ember, ki ezen időkben, a IX. század alkonyán, Magyarország földén lakott, túlnyomóan az ural-altaji népcsaládhoz s az árják szláv ágához tartozott. Mindkét népcsalád tagjai távol állottak még azon