Századok – 1890
Értekezések - Dr. MÁRKI SÁNDOR: A középkor kezdete Magyarországon - II. közl. 396
MAGYARORSZÁGON. 403 kulturától, mely a középkor termékenyítő eszméinek liatása alatt, csak megszilárdult államban fejlődhetett ki. Már pedig itt több középpont támadt, mint a hány nyelven beszélő nép élt az országban. Nem lehet e külön középpontok köré való tömörülést egynek venni a törzsszerkezettel ; mert az nem tűrt volna magában idegen elemet. Itt ellenben a korábban uralkodó avarok töredékei több más nemzetiség fölött a vezérszerep egy nemét vitték ; erőtlenek arra, hogy — igazi politikai túlsúly híjján — avar jelleget adjanak ez uralkodásnak, vagy hogy egyáltalán maguk óvakodjanak legalább amazok elnemzetietlenítő hatásától. Hasonló áll a bolgárokról és kazárokról, kik jobbadán maguk is politikai menekültek s így az anyaország támogatását nélkülözők lévén, nem adhattak határozott irányt más népfajhoz tartozó alattvalóik fejlődésének. Őket nem a római állam hagyományai, hanem az ugyanazon Magyarország területén alakúit, de egymásután viszonylag gyorsan megbukott hún és avar birodalom hagyományai vezérelték. Azon államok azonban hatalmuk tetőpontján is híjjával voltak az állandóság biztosítékainak, mert a legkülönbözőbb elemekből álló confoederatiót képezték. Kicsinyben utánozni a nagyot, csak pillanatnyi sikerre vezethetett ; az ilykép szervezkedett apró államok azonban, melyek — fennállásuk miatt örök bizonytalanságban — csak máról holnapra éltek s így az állandóságot kívánó kulturára alig is gondolhattak — szétmáltak, feloszlottak az első nagyobb csapásra, mely őket egy szervezetben élő nép részéről érte: E hatás a magyarok honfoglalásában jelentkezett. Az ő megjelenésök vetett véget e particularismusnak. Az teremtett ismét egységes államot a Duna középső folyásának s a Tiszának partjain. Úgy, mint már a liánok és avarok megjelenése is ; jobban mondva, csak olyanformán. Mert ama nemzetek megtartották az Ázsiából magukkal hozott eszméket s már csak későn, akkor mondtak le róluk, mikor a magát más eszmekörbe beleélt Európának ellenszenve föltámadt ellenök. Sokat tanúit tőlük Európa, de csak egy irányban ; s mert más irányban nem hathattak, végre is nekik kellett alkalmazkodniok az európai élet követelményeihez. Az a körülmény, hogy Magyarország ma is ott képez államot, hol ezer év előtt alakált, bizonyítja, hogy nemzetünk, mint politikai szervezet, fogékonyabb volt Európa közszelleme iránt. II. Nem megszállás, hanem foglalás útján jutottak a magyarok mai hazájukhoz. Megszállás útján csak a néptelen vidékeket szerezték meg. A többit karddal vívták ki ; sőt a kazárokkal is