Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - Dr. ACSÁDY IGNÁCZ: A linczi béke története. (Zsilinszky Mihály a linczi békekötés és az 1647-iki vallásügyi törvényczikkek története ism.) 805

808 ACSÁDY IGNÁCZ. tiszta képet alkotni a döntő végeredményről, melyre a hosszú küzdelem vezetett. De az események chronologiái előadása mellett, melyet Zsilinszky követ, e bajt alig lehetett kikerülni. Pedig ez igen lényeges fogyatkozása a munkának, mely más tekintetben dicséretes szorgalommal épült fel, egyrészt a fennidézett gyűjtemény becses anyagján, másrészt szerzőnek saját kutatásain. Ehhez járul azon előny, hogy a munka néhány fejezete igen vonzóan, élénken van megirva s egyik-másik befolyásos egyéniség szereplését erőteljesen domborítja ki. Más részek azonban az okmányok száraz kivonatolása, a válaszok és viszonválaszok terjedelmes bemutatása folytán igen hosszadalmassá váltak, és épen ezért megnehezítik az áttekintést, az alkudozó felek álláspontjának tisztázását s különösen azt, hogy kölcsönös követeléseikből mit tudtak realizálni s mit nem. Három főcsoportba tartoznak azon követelések, melyeket Rákóczy György emelt, ki a harczmezőn egészben előnyben maradt s mint győztes fél lépett fel az alkudozásokban. Az egyik a magyarországi protestánsok sérelmeinek orvoslására irányult, a másik kárpótlást kivánt Erdély számára az áldozatokért, melyeket az ország a háborúban hozott, végűi a harmadik a Rákóczynak magának adandó előnyöket, jószágokat, területeket tartalmazza. Mindezek számtalan részletben és változatban, összevissza fordulnak elő az actákban, melyek lefordítása és egymás mellé állítása csak megzavarja az olvasót, de nem érteti meg vele, hogy a követelések eredetileg hogyan alakultak, hogyan módosúltak a tárgyalások folyamán, s mi valósult meg belőlök a békeszerződésben. Különben is a régi közjogi viszonyok behatóbb taglalása lett volna több helyen szükséges, hogy a küzdelem tárgya és oka jobban megvilágíttassék. A földesurak és a parasztság viszonyának földerítése nélkül példáúl épen a dolog veleje, a vallásszabadságért vívott harcz, a sok templomfoglalás és papok elűzése teljesen érthetetlen marad. Mindez ebben az időben még nem a bécsi kormány hitbuzgóságából, sőt nem is a főpapság fanatismusából származott ; a közjogi és sociális szervezetből folyt s a nemes úr, mint a földbirtok kizárólagos ura, a ki a jószágán levő épületek, a bennök élő jobbágyok vagyonával, testi-lelki tehetségeivel korlátlanúl rendelkezhetett, idézte föl az összeütközést, mihelyt jobbágyai nem azon a valláson voltak, mint ő. A meddig földesúr és jobbágy egy vallást követtek, nem fordúltak elő komolyabb összeütközések s noha a bécsi udvar a legtöbb osztrák tartományban már megindította, sok helyt keresztül is vitte a század derekán az erőszakos ellenreforinácziót, Magyarországban még nem léphetett az erőszak terére, mert ez