Századok – 1890

Tárcza - Magyar Történelmi Társúlat - 512

T.ARCZA. 527 gosítást adjak. Erre nézve a következőket tartom szükségesnek saját igazolásom tekintetéből elmondani. Midőn a társulat megalakulása után először állott be a számadások megvizsgálásának szüksége, — azok, kik akkor a társulat ügyeinek intézésébe leginkább befolytak, u. m. Horváth Mihály püspök. Ipolyi Arnold, Toldy Ferencz, Pesty Frigyes és még más tekintélyes férfiak is azon kívánságukat fejezték ki előttem, hogy a számvizsgáló-bizottsági tagságot vállaljam el ; én megköszönvén a megtisztelő bizalmat, kijelentettem, hogy én erre nem vállalkozhatom, mivelhogy a financialis ügyekhez nem értek, az értékpapírokat illetőleg teljesen tájékozatlan vagyok, szóval, mivel én mint számvizsgáló csakis a számadások átvizsgálásában tehetnék a Társulatnak némi szolgálatot. Ámde szabadkozásom nem használt semmit ; hallottam még olyan megjegyzést is, hogy a számvizsgáló-bizottsági tagság elfogadása reám nézve becsületbeli kötelesség, annak visszautasítása pedig hazafiatlanság volna ; megnyugtatásomra az mondatott, hogy hiszen a másik számvizsgáló, ki jegyző létére a társulatnak állandó tisztviselője, a pénztári kezelésben teljesen jártas ; hogy mind ő, mincl pedig a pénzintézet, melynél a társulat vagyona el vagyon helyezve, teljesen megbízhatók ; hogy az én bizottsági tagságom voltaképen nem is egyéb, mint puszta formaiság, melylyel elég leszen téve az ismeretes maximának : »in ore duorum testium est omne verbum« ! Ilyen erkölcsi pressio alatt azután lehetetlen volt vonakodásomat tovább is fentartanom ; de mind az első pénztári vizsgálat, mind pedig az utóbbiak alkalmával folyton-folyvást hangoztattam azt, hogy szakismeret és tapasztalás híján a társulat pénztárnokának kezelését felülbírálni én a legjobb akarattal sem vagyok képes. Tanúm erre maga az »ad hoc« vizsgálóbizottság tisztelt elnöke Emich Gusztáv országgy. képviselő ur, ki előtt — midőn ő a folyó évi márczius hóban legelőször jelent meg a számadások átvizsgálása végett — én a legkategorikusabb módon ugyanezt az enuntiátiót tettem. Az előrebocsátottak alapján, úgy hiszem, joggal mondhatom, hogy a társulat pénztárnoka által elkövetett sikkasztásokért én nem lehetek felelős, mert e sikkasztások felismerésére absolute hiányzott bennem a szakismeret : az pedig megdönthetetlen jogi axióma, hogy »ultra posse nemo obligatur.« De különben is ugyan hogy deríthette volna ki két nem-szakértőnek az év folyamában csak egy ízben tartott, s akkor is csak egy délutánra terjedő számvizsgálata azon rendetlenségeket és maleversatiókat, amely rendetlenségeknek és maleversatióknak kiderítése több szakértőnek harmadfél havi megfeszített munkája által volt csak eszközölhető? ! Nem mellőzhetem hallgatással azon körülményt sem, hogy