Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - DR. VÁCZY JÁNOS: Arany János hátrahagyott iratai s levéltára ism. 432

432 TÖRTÉNETI IRODALOM. 432 nyűgös vívódcások, a melyek annál elviselhetetlenebbekké válnak, minél határozottabb irányt vesz költői működése : ime a forradalom előtt írt levelek lehető legrövidebbre vont tartalma. Mintha csak annak a feltörekvésnek, magas hevűlésnek volnának e levelek képviselői kicsiben, a melyek nemzetünk életét a forradalom előtti évtizedben mintegy alkották. A »versenyben égő húrok«, a melyeken »baráti szem függött«, e hangulatot adták vissza a Toldi-trilogia első részében. Ez a hangulat érezhető kivált a Szilágyi Istvánnal és Petőfivel váltott rendkívül becses levelekben, a melyek a gyűjteménynek legértékesebb darabjai közé tartoznak. Huszonhét éves korából ismerjük az Arany János legrégibb levelét, a melyet Szilágyi Istvánhoz, a máramaros-szigeti iskola máig is élő derék igazgatójához intézett, a kivel már régebben megismerkedett. Nem úgy tűnik föl előttünk Arany, mint a ki a »tenger mélységéből egyszerre bukkan ki.« Még nem találta meg ugyan határozott, biztos irányát : de már azon az úton halad, mely nem a pályakezdőé. Látjuk, hogy komoly felfogású férfiúval van dolgunk, a ki az irodalmi és aesthetikai ismereteknek egész tömegét gyűjti rakásra, a melybe így vagy úgy, de életet fog lehelni. »Oh, — sóhajt föl Arany az 1846. február 22-én Szalontán kelt és Szilágyi Istvánhoz intézett levelében — bár egy görög Sophoklest kaphatnék ! Ad vocem ! Homert tanulom, llias-1 eszem. Csak, csak classica literatura ! Minél több új franczia, angol, német, s ezekből kompilált magyar beszélyt, regényt, színművet olvasok, annál több Homert és Shakespearet hozzá. Az örvény ragad.« A világirodalom remekeinek tanúlmányozásába való belemélyedés, a mely korán önálló eszmélkedésre sarkalja, a genialis pályakezdők tulajdona. Aranynak a Szilágyi Istvánnal való barátsága a költőben szunnyadó szellemet izgalomba hozta, a melyet e barátság folyton táplálni ügyekezett és tudott. Arany őszintén bevallja, mit köszönhet az »Iza partján lakó« jó barátjának, a ki fölismervén Arany lángeszét, soha nem szűnik meg őt a munkára ösztönözni s utasításokkal, jó tanácsokkal, külföldi s magyar könyvekkel látja el s akkor örül igazán, ha valamiben segítségére lehet Aranynak. Egymással váltott leveleik úgy tűntetik föl Szilágyi Istvánt, mint a mesebeli varázsvesszőt, a mely minden homályos ösztönt és törekvést megtestesít. Aranynak nagy szüksége volt ily jó barátra, hogy önbizalmatlanságát lángeszével és tanulmányaival, később pedig határozott, fényes sikereivel erősítse ; magába zárkózottságát az irodalmi életbeli nyilvános szerepléssel és izgalmaival csökkentse, félénk szellemét fölbátorítsa. A mit azután Szilágyi István inkább csak jó tanácsokkal, utasításokkal ér el: mind azt a Petőfi példája és sikerei megket-