Századok – 1890

Könyvismertetések és bírálatok - DR. VÁCZY JÁNOS: Arany János hátrahagyott iratai s levéltára ism. 432

434 TÖRTÉNETI IRODALOM. 433 tőztetik. A hatás biztos, el nem vitatható. Az a mély elragadtatás, a melylyel Petőfi — mintlia üstökös csapna szűk lakásába — Arany Toldi-ját üdvözli, ritkítja párját. Arany mintegy magán kivűl van e nem várt szerencsétől. A nemzet legnépszerűbb költője hódol meg az ő lángeszének, a mely egyetlen alkotásával »rögtön egész koszorút« érdemel ki. S mily erős táplálék lehetett az félénk önbizalmának, mikor Petőfi, a kinek tehetségét nálánál senki sem méltányolta jobban, ezt írta hozzá: »Mit én nem egészen dicstelenül kezdék : folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel.« Sajnos, hogy Arany Jánosnak e lelkes üdvözletre adott válasza hiányzik. De hogy mily jól esett neki e bátorítás, megmondja a verses Válasz-ban : »És mily sokat nyerék ! Pusztán a pályabér majd elhomályosít, midőn felém ragyog : de hát a ráadás !.... Lelkem lelkéig ér, hogy drága jobb kezed osztályosa vagyok.« így szövődik össze az a két nagy lélek, a kiknek barátsága mindkettőnek annyi édes örömet okoz, s a melynél nemesebb, meghittebb nem volt az összes magyar írók közt. Ujabb időben néhány fiatal író szigorúan megrója irodalomtörténetíróink közül azokat, a kik e baráti viszonyt a Schiller-Goethe között kifejlődött baráti viszonyhoz hasonlították. Nem emlékezünk senkire, a ki e megrovást méltán megérdemlené. Számba vehető magyar író annyival kevésbbé tulajdoníthatott e baráti viszonynak oly nagy jelentőséget, mert tudvalevő, hogy költői tekintetben alig hatottak Arany és Petőfi egymásra. De egyéniségükre annál kellemesb, annál jótékonyabb hatással volt e ritka bensőségű barátság. Petőfi mintha kezdte volna szilaj ságának éles színezetét elhagyogatni s Arany mintha kissé könnyedebb kedélyűvé, élénkebbé lett volna általa. Petőfi, e szinte korlátlannak tetsző genie, mintegy megszelídült e páratlan szerénységű jó barátja tiszteletet parancsoló benső világának fölismertekor: Arany pedig kilépett elzárkozottságából. Petőfi az irodalmi élet középpontjába kivánta ragadni Aranyt s örömest egyengette előtte az útat az itteni megélhetésre. Arany szívesen rábízta magát a Petőfi vezetőségére, mint a ki kizárólag írói munkásságából élvén, nagyobb gyakorlottsága, jártassága volt a szerkesztőkkel való egyességekben. De a művészet alapelveire nézve kevésbbé értettek egyet ; nem azért, mintha a népköltészet rendkivűli hatásáról meg nem lettek volna győződve, hanem azért, mivel Petőfi a költészetben politikai sugalmainak, eszméinek nagy befolyást engedett ; Aranyt az új idők szelleme szintén megkapta, abból nőtt ki : de a politikai felfogást alárendelte a tisztán művészeti felfogásnak. Petőfi a költészetet politikai eszköznek hirdeti, mindjárt első levelében. »Ha a nép uralkodni fog a költészetben — írja közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodjék, s ez a század