Századok – 1890

Értekezések - Dr. MÁRKI SÁNDOR: A középkor kezdete Magyarországon - II. közl. 396

404 A KÖZÉL'KOU KEZDETE a csatatéren diplomatizáltak. A magyar közjog azután is megkülönböztette a megszállás és első foglalás czímén szerzett javakat. A honfoglalás körülményei, még Anonymus bőbeszédűsége után is, kétségesek és hiányosak lehetnek, lényegök azonban, t. i. maga a foglalás, mindenesetre tény. Hazai kútfőink szerént ez nem történt kegyetlenkedések közt ; s ha külföldi krónikások, irók és festők fel egészen Someda Domenico-ig, ki a bejövő magyarokat úgy ábrázolja, hogy a nyeregkápához vértől csepegő ellenséges fejeket csatolnak, sokat tudnak mesélni a magyarok vérengzéseiről, ezt inkább a portyázások korára, mint a honalapítás idejére kell érteni. A legyőzött népek idebenn soha, még a riadei és augsburgi csata után sem keltek fel hóditóik ellen. S egyáltalán, kevesebb vérrel alakúlt-e a középkor többi állama ? A magyarok Európában ugyanazon Czímen kerestek polgárjogot, mint az európai népek nagyobb része ; abban azonban mégis különböztek, hogy nekik nem nyilt alkalmuk, mint amazoknak jobbadán, a földrész életében számot tevő műveltség megsemmisítésére ; pedig elég későn jelentek meg, hogy ily műveltséget hazánk területén is joggal keressenek. Rájok inkább építés, mint rombolás várt. Vagy talán Nagy-Morvaország romlásáért hullasson könyeket a civilisatio ? Azon állam oly helyen alakúit, hol azelőtt legkisebb hatása sem volt a római műveltségnek ; s ha alakulása első éveibea komoly törekvést árúit is el az akkori Európa műveltségének legnemesebb nyilvánúlása, a kereszténység befogadására, államélete oly rövid, alig két évtized volt, hogy ez idő alatt valóban nem szerezhetett érdemet a civilisatio körűi ; sőt az még őt magát sem hathatta át. Különben legyőzőinek, a magyaroknak megjelenése első éveiben, hogyan kezdhette volna egyben-másban önként követni a magyar szokásokat ? A mint katonailag aránylag jól szervezett nemzetünket nem akadályozhatták komolyan a honfoglalásban mai hazánk belviszonyai, úgy a külviszonyok sem vehették el bátorságukat. A krónikaírók barbárjait, csaknem ugyanazon időben, Európának két nagy hatalmassága hítta segélyül. A görög és a németrómai császárság. Amaz akkor állt dicsőségének tetőpontján. Nyugat-Rómától való különválása óta félezredév telt el; elég idő, hogy testet öltsenek Tribonianus elvei, melyek, a Codex Justinianusban össszegezve, az önkényuralom legerősebb oszlopai. Míg azonban délen az arabok világhatalmával kell vala szembeszállnia e jól szervezett monarchiának, erőtlen volt arra, hogy diadalmasan mérkőzzék meg közvetlen szomszédaival, a Balkán-