Századok – 1890
Értekezések - Dr. HUNFALFY PÁL: A magyar nemzeti krónikák - I. közl. 377
A MAGYAR NEMZTETI KRÓNIKÁK. 391 legyilkolását és Galliának elpusztítását végezte ; ez a kard az, melyet hajdanában egy pásztor talált meg és vitt volt Attilának.] ) A bajor németek közt 1060 —1071 tájban ismeretes lehet vala a Pilgerin mesterének, Konrádnak, latin monda-szerkesztése ; ők tehát, vagy csak Lambertus Schafnaburgensis, valami ócska kardot, a mely a tulajdonosnak vesztét okozta mindanynyiszor, Attila kardjának alíthatták. De hogy maga Anastasia, Salamon anyja, ha ugyan a bajor berezegnek adott is kardott, azt nem Attila kardjának, és senki más sem András király udvarában hiszi vala, arról meg lehetünk győződve. Hisz az a nevezetes kard a hatalomnak nemcsak jelvénye, hanem biztosítója is lett volna ; azt tehát az anya inkább minden áron megszerzi a fijának, nem hogy elidegenítse. S föltéve, Anastasia rossz anya, ki fiját kész a hatalomtól megfosztani : vájjon a magyarok, tudván, hogy Attila kardja az uralkodó nemzetségnek nemcsak fő klénodiuma, hanem a magyarság uralkodásának is legerősebb biztosítója, egykedvűen nézték-e volna a kardnak elidegenítését? A hun-magyar mese 1060—1071. tájban bizonyosan ismeretlen vala még a magyarok közt általában, különösen pedig a magyar királyi udvarnál. 2) Bátran állítom, hogy a hun-magyar mese a XII. század közepén is ismeretlen vala. Az odafenn megemlített Ottó frisingeni püspök 1146 —1155 tájban írván le Magyarországot, azt a természettől annyira megáldottnak találá, hogy Isten paradicsomának vagy Egyiptomnak látszhatik lenni (ut tanquam paradisus dei vei Aegyptus spectabilis esse videatur). De abban, úgymond, kő fal vagy ház ugyancsak ritka ékesség. Leginkább csak nád-kunyhókban laknak. Nem is csuda. A barbárok be-becsapásai miatt a népnek erkölcsei, szokásai, nyelve mind vad. Mert legelőbb a hunok pusztításainak volt kitéve ; azután a nyers és tisztátalan hússal élő avarok taposták ; legutoljára a Scythiából kijött magyarok alá került, a kik máig bírják. Valóban a szeren') Katona e tárgyról egész fejezetet írt : História Critica regum Hungáriáé Stirpis Arpadianae. Tomulus II. pag. 236 etc. Katona még Oláli Miklósra is hivatkozik, ki a Bonfiniusnál olvasható mesét utána írja. s) Marczali még is a hun-magyar mese első diplomatikus bizonyságának tartja.
