Századok – 1890
Értekezések - Dr. MÁRKI SÁNDOR: A középkor kezdete Magyarországon - I. közl. 311
324 A KÖZÉPKOR KEZDETE s így egyházi czélokra fordította; a inai Magyarországban azonban sem avar pénzen, sem a magáéból nem építhetett templomot. Ott ősi szokásai szerént élt a nép, noha helyenként, mint az ozorai leletben előforduló kereszt is bizonyítja, akadtak már követői a kereszténységnek. Tömegesebben csak az osztrák határszélen vették azt fel. 805-ben a már keresztény Tivadar khágánnak megengedte nagy Károly, hogy odahagyva a szlávok által háborgatott lakhelyét, népével együtt Sabaria és Carnuntum közt telepedjék le. Alig tért liaza, gazdagon megajándékozva, Tivadar meghalt s helyette az avarok más khágánt választottak, ki azonban még pogány volt, Ez Károlytól kéri a választás helybenhagyását, ki elrendeli, hogy az avarok régi szokása szerént. bírja egész méltóságát ; úgy látszik azonban, hogy ezt föltételhez kötötte. Mert a khágán csakhamar őskeresztény módon keresztelkedett meg a Fischa folyóban, Ábrahám nevet hapott s maga Károly lett keresztapja. Eginhard és más krónikások ezen adatai a mellett bizonyítanak, mire már utaltam, hogy Avarország részekre szakadt, a khágán czímet többen igényelték maguknak s hogy a kereszténységet csak a frank uralom által közvetlenül érdekelt és fenyegetett törzsek vették fel. Azonban ezek is oly lanyhák voltak, hogy maguk az osztrák területen élő hún-magyar családok is csak későn, a IX. század második felében talán I. Aribo lieczeg buzgólkodása következtében tértek meg. Az avarok és liánok országa szerepel még 843-ban, a verduni osztozkodás alkalmával is ; talán inkább igény, mint tényleges birtok gyanánt. A honfoglaló magyarok mindenestre találtak még itt független törzseket, kik rokonaikat valószínűleg felszabadítók gyanánt fogadták ; s talán ennek tulajdoníthatjuk, hogy a honfoglalás gyors sikerrel járt. Hogy azonban az avarok nagy része ekkor sem volt keresztény, sőt hogy talán most, az ősvallást követő magyar rokonokhoz csatlakozva, a már megtértek is újra kezdték a pogányságot, onnan gyaníthatjuk, hogy a magyarok megtérését, betelepedésük után több mint száz évvel, nem a belföld hatása, nem az annak viszonyaihoz való símulás, hanem a külügyi helyzet s kívülről jött kezdeményezés okozta. Nagy Károly irtóháborúja meggyöngítette s főbbjeitől megfosztotta, politikai lételében megrendítette ugyan Avarországot, de nem tette tönkre az avar nemzetiséget. Bíboros Konstantin szerént az ő korában a horvátországi avarokat még határozottan föl lehetett ismerni. Hazánkban azon vidékek, melyeknek lakosai zölddel szegélyezett fekete szűrt viselnek, úgy látszik, az avarok utódai; a bajor és ausztriai paraszt is tőlük kedvelte meg zölddel tarkázott szürke felső öltönyét. Maguk az avarok csak a
