Századok – 1890

Értekezések - Dr. MÁRKI SÁNDOR: A középkor kezdete Magyarországon - I. közl. 311

318 A KÖZÉPKOR KEZDETE ruk, melyeknél fajok és vallások állottak egymással szemben s melyek a középkor legjellemzőbb tettei közé tartoznak. A Káröly által személyesen vezetett hadjárat eredményekben nem volt szegény. Színtere azonban nem terjedt túl a Kába torkolatánál s nagyon kétséges értékű a krónikairóknak azon adata, hogy a frank király az Enustől kezdve idáig mindent tűzzel, vassal pusztított. Mert kissé különösnek mutatná azon módot, melylyel czivilizáló küldetését felfogta a király; másrészt pedig, mert a sorok közt sejtteti, hogy nem lehetett épen falvak, városok és a műveltség egyéb tényezői nélkül azon országrész, melyben ily károkat okozhatott. Tagadja tehát, a mit állítani kiván, a frankok mívelő hatását; s állítja, a mit tagadni óhajt, az avarok viszonylagos míveltségét. Nem első és nem utolsó ellenmondás a krónikaírásban. Évek multán megújul a hadjárat. Az avarok egy fő embere odaizent Károlyhoz, hogy hajlandó volna fölvenni a kereszténységet. S Károly, ki a keresztet a birodalom sasának védőszárnyai alatt terjesztette, két sereget küldött az országra, melynek khágánja akkor nyílt harczban állt alattvalóival. Az avarok függetlenségükkel űzették meg, hogy belső ügyeikbe avatták külső elleuségöket. A khágán s első alattvalója, a jugun, áldatlan polgárháborúban vesztette életét, az új khágán pedig nem volt már erős a frank hódítás feltartóztatására. »Hány ütközetet vívtak, mennyi vért ontottak ki úgymond a krónikás, - azt mutatja a minden lakosától megfosztott Pannónia, s a khágán székhelyének oly pusztulása, hogy nyoma sincsen oil emberi lakásnak. Abban a háborúban a hónoknak (vagyis avaroknak) összes nemessége s minden dicsősége elveszett; annyi idő alatt összegyűjtött kincseik mind zsákmányéi estek ; senki sem emlékezhetik oly hadjáratra,melyből annyira meggazdagodtak volna a frankok, mint ebből ; addig szegények voltak, de most dúsak lettek, Méltán gondolhatni, hogy a frankok igazsággal ragadták magukhoz, mit a húnok más népektől azelőtt igazságtalan úl harácsoltak össze.« Valami nagy igazságot ugyan alig fedezhetünk föl e visszatorlásban, mert a Duna-Tisza közében levő fő gyűrű eme kifosztásánál a frankok cseppel sem álltak az erkölcsi szelídség magasabb fokán, mint a kincsek eredeti összegyűjtői, az avarok. S különben sem annyira a magukét vették vissza, mert ők azelőtt, a krónikairó szeréut is, szegények voltak; hanem inkább a görögöktől és longobardoktól elszedett kincseket rakták át az a,varok tarisznyájából a magukéba. Végre pedig nincs is még bebizonyítva, hogy azon kincsek minden része rablásból származott. A kúnágotai, szentendrei, szent-annai, ozorai és tóti aranyleletek,