Századok – 1890

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Báthory István országbíró végrendelete 124

12» BATÏÎOlîY ISTVÁN ORSZÁGBÍRÓ nyeit is kereshetjük. ') Ez a föltevés igen valószínű s mert a káptalan letéteménye igazolhatólag 50 ezer magyar forintra becsűltetett, az Ecsed várában összeírt drágaságok azonban sokkal nagyobb értéket képviseltek : Bunyitav könnyen jöhetett arra a föltevésre, hogy a többi műkincsek, »melyek fejedelmi gazdagságú egyházra vallanak«, Szent-László székesegyházából kerülhettek az ecsedi tárházba. Sajnálatra méltó dolog azonban, hogy e kérdést sem a Bunyitay könyvében egész terjedelmében közzétett leltár,2

) sem pedig Báthory István végrendelete el nem döntheti. Az országbíró, a ki különben következetesen mindig megemlíti, hogy az illető arany, ezüst-műveket atyjától vagy rokonaitól örökölte-é, vagy ajándékon kapta, esetleg maga készíttette : a szóban forgó egyházi ruhákról csak annyit jegyez meg, hogy a régiek isteni tiszteletre csináltatták volt. Ez tehát egyátalában nem mond ellent Bunyitay föltevésének, de meg sem erősíti azt, mert a »régiek« alatt saját őseit is érthette ; sőt az a körülmény, hogy a leltározott egyházi ruhák némelyikén »fel van jegyezve az egyház neve, melyhez tartozott«, igen könnyen odamagyarázható, hogy az országbíró, illetőleg még atyja bevivén a reformatiót birtokaira, a kegyurasága alatt álló egyházakból az oltárral együtt a »papi öltözeteket«. is elkoboztatta, melyek között ha meggondoljuk, hogy a Báthory nemzetség akár hitbuzgóságára, akár gazdagságára nézve a legelsők egyike volt széles Magyarországon — fejedelmi bőkezűségre valló műkincsek is bizton lehettek ! Mellőzve azonban e különben érdekes, de a dolog érdemét tekintve másodrangú kérdés bővebb tárgyalását, az elmondottakból, azt hiszem, annyit teljes bizonyossággal következtethetünk, hogy az országbíró lialála után esküdt szolgái végakaratát nem teljesíthették, azaz se el nem adták, se el nem égették az egyházi szereket. Hogy mi lehetett ennek oka, határozottan meg nem mondhatjuk ; de hogy az eladás eredményre nem vezethetett, azon alig csodálkozunk, ha meggondoljuk, hogy a főúr a »pápistákat és zsidókat« elzárta a vételtől, holott vagy az előbbieknek hitbuzgósága, vagy az utóbbiak nyereség-vágya tette volna egyedül lehetővé ama tagadhatlanúl egész vagyont képviselő, de tulajdonképen mégis holt töke értékesítését. A megbízottaknak azonban csak arra az esetre kellett megégetniük a nagy szekrény tartalmát, ha az eladás sikertelenségéről már meggyőződtek ; de minthogy addig hosszú idő telhetett el, Bunyitay id. m. 69 1. 2) ü. o. 76 93 1.