Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A városi bizottság jelentése. I. Írta dr. Csánky Dezső 91

96 B1 ZOTTSÁÍTI JELENTÉSEK. falva,, Kopácsfalva, Deszeháza, Hernécsháza és Sugatagfalva) kapott az említett nagy királytól. (Ez oklevél a leleszi convent 1753. évi transumptumában van meg.) Nem kevésbbé fontos I. Lajos királynak egy másik 1361. évi oklevele. E szerint a király Heem szatmári és ugocsai ispán fia Pál fia Benedek mester kérésére Sziget királyi város (villa) plébániáját mint patrónus a nevezett Benedek udvari káplánjának adományozza s megerősítés végett az esztergomi Szent-Tamás egyház prépostjának s egri vicariusnak bemutatja. Holott tudjuk, hogy Sziget város épen Lajos királytól nyerte csak néhány évvel előbb : 1352-ben a szabad plébános-választás jogát. Az egész gyűjteménynek tán legértékesebb darabja az a pergamen, melyet 1419-ben Máramarosmegye alispánja és négy szolgabírája adott ki s melyről a megye emez öt főtisztviselőjének még teljesen ép öt pecsétje függ. Függő pecsét megyei kiadványnál általában a legritkább jelenségek közé tartozik. Tudtommal leginkább a szlavóniai megyéknél (Kőrös, Zágráb sat.) fordul elő ez időben. Még ritkább jelenség azonban ez öt pecsét középsőjén, az alispán kerek alakú sötét-barna viaszpecsétjén olvasható magyar körirat: DOLHAY SANISLO. — A sphragistica mai állásában a XIV. század végéről és a XY. sz. elejéről, tehát a kérdéses időszakból eddig csupán négy magyar köriratú pecsétet ismerünk. Egyik a kazai Kakas Lászlóé, 1380-ból; a másik a g. Forgács Péteré 1412-ből; a harmadik és negyedik pedig a Perényi Péter országbíróé 1415-ből és 1416-ból.1) E most feltalált ötödik az ékes társaságnak bizonyos tekintetben legkiválóbbika, mert magyarázatra nem szoruló bizonyítéka a máramarosi középkori oláh eredetű nemesség magyarságának, melyet értekezésünkben fejlődésének menete szerint annak idején különösen kiemelni igyekeztünk. Különösen értékesek a gyűjteménynek e megyére vonatkozó határjáró-levelei. Ezekből a kései középkorra nézve a folyó-, határ-, hegység-, mező- sat. nevek magyar voltát vagy magyaros hangzását a leginkább oláhoktól lakott vidéken is megállapíthatjuk, mely körülmény szintén teljes összhangzásban áll a fentebb kifejtett jellemző viszonyokkal. E részben Nagy Lajos királynak egy 1355. évi kiadványa áll első helyen, Dragus és testvérei (a Gyula fiai) birtokainak határjárásáról. E birtokok a mai Mára völgyén terültek el, melyet ez oklevél: »fluvius Maramaruspatak«, majd: »fluvius Maramorus« alakban ismer. Alig szükséges kiemelnünk, mily ') Közölte a Századok 1880. évi folyamában b. Kadvánszky Béla. (484. 485. 1.)