Századok – 1889

Bizottsági jelentések: - A vármegyei bizottság jelentése. I. Írta dr. Márki Sándor 68

BIZOTTSÁGI JELENTÉSEK. '75 oklevelet mutat fel a levéltár Zsigmond korából; s ez 1431-ből Dénes püspök búcsúlevele. Hunyady János kormányzó 1449-ben elrendelte, liogy a máramarosi sókainara 12 arany forinttal, vagy ez értéknek megfelelő sóval járúljon a huszti határban épített kő-kápolna költségeihez. Y. László király, ki már 1442-ben kedvezően döntött a városok és Perényi (Prini) János közt a harminczadok miatt folyt villongás ügyében, 1453-ban azzal mutatta meg jóindulatát, hogy a királyhoz tett útjaikban minden vám és harminczad fizetése alól fölmentette az öt város polgárait. Még nagyobb javukra vált Mátyás király 1458. évi privilégiuma, melyben megengedte, hogy még a sót is harminczadfizetés nélkül árúihassák. Nem kisebb kegyet mutatott irántuk 1470-ben, midőn tekintettel az Ínséges esztendőre és a nagy szükségre, kijelentette, hogy az egy forint taksa helyett csak 60 pénzt fizessenek, a többi adósságot pedig fuvarozással szolgálják le. Pgy látszik, meg is hálálták ezt Mátyásnak, ki 1472-ben elismerve, hogy a város lakosai őt az oláhok és egyéb lázadók ellen híven segítették, összes szabadságaikban megerősítette őket. A kamara tisztjeitől azonban ezek után is sokat kellett szenvedniök, főkép az által, hogy nem akartak illő árt adni árúczikkeikért és munkájokért; e túlkapások korlátozására volt szánva Mátyás özvegyének, Beatrix királynénak 1495. jul. 10. kiadott protectionalisa. A Jagellók sem hanyagolták el az öt várost. II. Ulászló már 1498-ban megerősítette szabadalmaikat, miket 1504-ben neje, Anna királyné újabbakkal is tetézett; 1506-ban a király fölmentette a városok minden szekeres gazdáját a taksák és adók, 1514-ben pedig az összes vámok és harminczadok fizetése alól. S lia e rendeletet nem nagyon vették is figyelembe az akkori zavaros időkben, apjának parancsát 1516-ban újabban is kiadta II. Lajos. E két adat annál érdekesebb, mert ismeretes dolog, hogy a máramarosi nemesekre 1514-ben a hűtlenség bűnét mondta ki az országgyűlés. A vagyonos polgárok, úgy látszik, távoltartották magukat a Dósa-féle mozgalmaktól s e viselkedésöknek köszönhették a két Jagelló kegyeit. S ezzel utaltam mindarra, a mit a városok levéltárai a mohácsi vészt megelőző időkhői — részben csak egyszerű átiratokban vagy másolatokban — megőriztek. Az azt követő zimankós évtizedekben, mint fenntebb érintettem is már, a városok körűitekintő elöljárósága sohasem feledkezett meg az odáig nyert jogok körülbástyázásáról s a szerencse kerekének fordúlása szerint hol a magyar királynál, hol az erdélyi fejedelemnél keresett védelmet. Ha például odaadó hűséggel viseltetett is