Századok – 1889

A Századok októberi a máramaros-nagybányai kirándúlásról szóló füzetének tartalma. - Tanulmány máramarosi oklevelekről. Írta dr. Mihályi János 57

58 TANÚIJMÁNY folyamán a leszármazók közt kisebb-nagyobb részletekre megoszlott, ép úgy megosztoztak az örökösök a szerzési okleveleken; ugyanegy család okirataira nem egy, de tíz helyen is találunk, azokat mindnyájan gonddal és kegyelettel őrzik, sokan az azokban foglalt jogosítványok visszaszerzésében reménykednek, mások pedig, kivált az értelmetlenebb rész, annyira bizalmatlan, hogy azt felmutatni is vonakodik. Megyénkben igen sok háznál találhat a kutató kisebb-nagyobb oklevélgyűjteményt, rendezett levéltárral azonban, fájdalom, nem dicsekedhetünk. Vármegyénk levéltárában a gyűlések jegyzőkönyvei csak 1629-től vannak meg, a kir. kamara levelei míg itt őriztettek, megtekinthetők nem voltak, jelenleg azok az országos levéltárban nyertek elhelyezést. Megyénken kívül máramarosi vonatkozású sok és érdekes oklevél őriztetik a gróf Teleky család -gyömrői levéltárában, melyből 1886. évben szerencsés voltam több kiadatlan oklevelet lemásolni, és többől kivonatot venni; e szerencsét néhai gr. Teleky Sándor szívességének köszönhetem, legyen e helyt is emlékének köszönet és elismerés nyilvánítva; az ugyanott őrzött okiratokból máramarosi vonatkozású 40 db. okirat látott napvilágot gr. Teleky József »Hunyadiak kora« czímű nagybecsű munkájának X., XI., XII. kötetében. Ezen oklevelek számszerint összesen mintegy 70 drb, a múlt század elején fiágon kihalt Dolhay család birtokával együtt szálltak a gr. Teleky családra. A Dolhay család egy törzsből származott és osztályos rokonságban állt a Petrovay, a leordiniai Urda, a sajói Mán családokkal, és több más családdal; ezek egymástól már a XV. század első éveiben el voltak válva, utóbbiaktól azonban, daczára annak, hogy úgy vagyoni állásuk mint nyilvános szereplésök tekintetében amazzal egy színvonalon állottak, és amazt túlélték, együttvéve sem ismerünk annyi okleveleket, mint a Dolhay családtól egymagától, mindig csakis a XIV. és XV. századbeli leveleket értve, világos bizonyítékáúl annak, hogy a birtokmegosztással az oklevelek feltalálása is megnehezítve és részben lehetlenné lett téve. Ha magán-levéltárakkal, a szószoros értelmében, nem is dicsekedhetünk, úgy vélem, csalódás nélkül állíthatom, hogy a hazai hiteles helyek levéltárai megyénkre vonatkozólag számos oklevelet tartalmaznak; mert a hiteles helyek intézményét régi törvényhozásunk nemcsak a czélból létesítette, hogy mindennemű jogügyek érvényessége azok közhitele által támogattassék, de azért is, hogy a gondozásukra bízott okleveleket megőrizzék. Ily hiteles hely volt magában Máramarosban ; ezt igazolja egy 1213-ból fenmaradt oklevél, mely így kezdődik: »Nos M.