Századok – 1889

A Századok októberi a máramaros-nagybányai kirándúlásról szóló füzetének tartalma. - Máramarosmegye és az oláhság a XV. században. Írta dr. Csánky Dezső 27

40 t MARA MAROSMEGYE tyafalva), Dormánháza sat. helyneveken. Utóbbiak főleg tisztán oláhoktól lakott vidéken jelentkeznek, milyen pl. a Mára völgye, hol egész csoportja a helyneveknek egy-egy oláhos személynév és a magyar »falu« szó egyszerű összetétele. És a mi a leglényegesebb momentum, ez a szellem: a magyar alakítá át saját mintájára a birtokosság s általa többé-kevésbhé az egész lakosság köz- és magánjogi, családi szervezetét, moly a XY. században hovatovább magyarabbnak tűnik föl előttünk az eddig ismeretes oklevelekben. Úgy hogy ez az oláh crecletü birtokosság Zsigmond király uralkodása idején már a középkori magyar társadalom tipikus formájában: mint magyar nemesség, a magyar szent korona szerves tagja, a megye keretében csoportosan jelenik meg előttünk. III. E körülményt fontossága szerint kell mérlegelnünk, s hogy belőle biztosabb következtetést vonhassunk, ellentétek által megvilágítanunk. Bővében vagyunk vele hazánkban. Az oláhság viszonyainak tanulmányozása főleg a Hunfalvy és Béthy munkálkodása óta alapjában tisztázva van. A főelvek mathematikai képlete kész az objektiv tudomány számára. Ránk vár a feladat, hogy a történelmi bizonyítékokat összehordjuk, értéköket, helyöket megállapítsuk s ily módon a kor- és helybeli különbségeket, fokozatokat, átmeneteket — a mennyire lehet - - megjelöljük, kiemeljük. A dolog érdemes a fáradtságra, mert a tudományos igazságok forgásait táplálja, melyekből immár bízvást meríthet a napi kérdések felett töprengő is. Az oláhság már a XIV. század alkonyán — kimutathatólag — nagyobb tömegekben él hazánkban, a Duna és Temes vidékétől kezdve, a Maros és Kőrösök vidékén, Erdélyben, a Szamos felső folyása mentén és Máramaroson át Ugocsáig, Beregig. Mint vérre és nyelvre nézve balkáni (szláv, albán) elemekkel keverődött, szervezetre nézve szláv jellegű, azaz kenézek, vajdák, törzsfők alatt élő pásztor-népség lépi át határainkat, legelteti a hegyek mentén barmait s állapodik meg itt-ott alkalom adtán. !) 1405-ben, 1408-ban és 1437-ben (Dl. '28771. Wenzel i. in. 343. 348—352.) A XV. század közepe tája óta az oláh »vajdaság«-nak nyoma vész Máramarosban. A máramarosi oláh eredetű nemesség magyar szellemére nézve kiáltó bizonyság az az 1419. évi magyar köriratú alispáni (Dolhai-féle) pecsét, melyről előadói jelentésünkben kissé bővebben megemlékezünk.