Századok – 1889

Értekezések - THALY KÁLMÁN: Rodostó és a bujdosók sírjai - I. közl. 457

458 THAIiY KÁf.MÁN". Az enyhe, déli égalj alatt, lankás hegyoldalban, szépen megmívelt szőlők, kertek, dús termő-földek között fekvő város egy kis paradicsom; hét minaretjével, mecseteivel, keresztyén templomaival, keleties, ódon házaival, pyramisszerű, sötétzöld cziprusfáival, dombon álló hét szélmalmával, nyájasan, csendesen néz bele a kék tengerbe, - e tündöklő tükörbe. Szemben véle a Márványsziget phantasticus alakzatú fehér sziklái mereven emelkednek ki a habokból; s azon túl szép időben átkékellenek Ázsia bérczei: az ó-szultánok sírjait virasztó brusszai hegyek, a felhőkbe nyúló Olympus, — míg délen a láthatárt a Dardanellák mindinkább szűkülő torkolatának szirtlánczolata zárja be. / Elragadó, bűvöletbe ejtő kép. Es még is, nincs, nem lehet oly magyar, a ki e partokat, e kies város mosolygó arczulatát meglátja fölmerülni a tengerből, midőn felé a hajó közeleg: hogy szíve bánatos érzelemtől ne szorúlna el, s szemei könnyektől ne nedvesednének. Rodostó láttára lelkünket borongó érzés, bús kegyelet érzése fogja el; a szó önkéntelenül elhal ajkainkon. Csendesen, csendesen!. . . Temetőben járunk! Martyrok porait lengeti itt a szél! Az előbb még oly vidám arczokon komoly kifejezés váltja fel a mosolyt; elnémúltan nézünk egymásra; bánatos gondolatokba mélyed mindenikünk; szent áhítat szállja meg lelkeinket a mint közelgünk e partokhoz, melyeken az édes haza szerelme, a legtisztább honszerelem vértanúinak lábnyomait keresik sóvárgó szemeink. Itt jártanak, itt éltenek, itt szenvedtenek ők annyi éveken át, s itt hamvadnak örök nyugodalomban. Bús merengésünk közepette csónakunk evezőlapátjainak egyhangú csattogása hallatszik egyedül, — az is oly szomorú. Amott a déli, halmos partokon, a város végén, a fehér-márvány csorgókút, Rákóczi fejedelem forráskútjának táján, megtört alak révedez a távolban; — önkéntelenül a hű Mikes Kelemenre gondolunk: »Egyedül, egyedül — a bujdosók közül Nagy Törökországban. . . « Ott, ép ott szokott ő egykoron sétálgatni, »nagy sóhajtozással.« Ma már temetők terűinek el kedvelt sétahelyén, s valóbanott van ő, csakhogy — a föld alatt. . .