Századok – 1889
Könyvismertetések és bírálatok - Dr. DARVAI MÓRICZ: Documente privitóre la istoria Romanilor de Nic. Densusianu 434
435 TÖRTÉNETI IRODAI,OM. együtt arra van szánva, hogy a régebben megjelent Hurmuzakigyűjtemény elejét, 1576-ig terjedő részét képezze. Densusianunalc románál írt előszava nyíltan bevallja, a magyar históriai okmányokban jártas olvasó pedig e nélkül is azonnal észrevenné, hogy a kötetben egyetlenegy darab sincs, a mely új vagy ismeretlen; valamennyi Theinerhöl, a magyar tudományos akadémia kiadványaiból, Fejérből s más közkézen forgó okmánygyűjteményekből van átvéve. A vaskos kötet nem egyéb, mint új, román nyelvű rövid tartalomjelzéssel ellátott lenyomata mindazon magyar történelmi okmányoknak, melyekben románokról vagy a románokkal összefüggő dolgokról említés történik. Ugy látszik tehát, mintha elég volna, e tényt constatálva, a bukaresti akadémia jelen kiadványa felett napirendre térni. Legfeljebb, a mennyiben azt állítja Densusianu a szerkesztőbizottság nevében, hogy a felvett okmányokat az eredetiekkel összehasonlították és javítva adták ki, azt lehetne vizsgálni, van-e valami lényeges és érdemleges a javításokban, deríthetnek-e tényekre, nevekre vagy viszonyokra új vagy nagyobb világosságot. Yan azonban a csupa régi dolgokat tartalmazó kötetnek mindamellett egészen sajátos érdeke és fontossága. Érdekes mint az ujabban Hunfalvy Pál által ismét felvetett, Réthy László által előbbre vitt román kérdésnek — úgyszólva — specialis okmánytára, mely teljesség tekintetében semmi kívánni valót nem hagy fenn; fontos mint önkénytelen vallomás, tanúságtétel, melylyel az úgynevezett román történeti iskola és annak orthodox híve, Densusianu saját tanai ellen bizonyít. Itt csak az utóbbi szempontból kívánunk a kötettel foglalkozni, illetőleg azon darabjaival, melyekből az ellenmondás a román történeti iskola dogmája: t. i. a trajáni eredet meg római continuitás és az okmányilag bizonyos tények között, legjobban kitűnik. Mellőzzük mindjárt az első 32 okmányt, melyek a »Joanitiu domnulu Ilomaniloru si alu Bulgariloru« és a római curia között a katholikus hitre való áttérés tárgyában folytatott alkudozásokra vonatkoznak; csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a latin szövegben dominus Bulgarorum et Blachorum olvasható, tehát a tartalomjelzésben a Komániloru kitétel nem helyes, mert hisz szláv és albán ajkú vlachok is voltak Bulgariában, másrészt a sorrend változtatása a fordításban (Bulgarorum et Blachorum — Romäniloru si alu Bulgariloru) megmosolyogni való nemzeti hiúság, egyszersmind ferdítés, mert bizonyára a bolgár elem praeponderált. Következnek oly okmányok, melyekben latinokról van szó; illetőleg már a bulgaro-vlach viszonyokra vonatkozók között van -egy, melyben az esztergomi vicus Latinorumról találunk említést. 2 8*
