Századok – 1889
Tárcza állandó rovatok - Folyóiratok szemléje - 358
3-58 tárcza. közeledtek. A két fejedelem Anjou Károly közvetítése mellett abban állapodott meg, hogy egy, 1275. Mihály napján tartandó congressus-on ki fognak békülni egymással. Lászlónak azonban már előre is meg kellett Ígérnie, hogy Habsburgi Rudolffal Ottokár tudta nélkül szövetkezni nem fog. — A békekongressus azonban elmaradt, a mennyiben 1275. nyarán Pektári kegyelmet nyert Lászlónál és az udvarhoz visszatért. (0 különben,, mint az Gergely pápának Rudolfhoz intézett egyik leveléből kitetszik, idáig is alkudozásokat folytatott a német királylyal.) László ugyan mégegyszer Ottokár pártjára hajlott, de a döntő perczben mégis arra kötelezte magát, hogy Rudolfot Ottokár ellen indított I. háborújában megsegíti. E segélyadás birta többi között Ottokárt arra, hogy békeért könyörgött, melybe Rudolf kívánatára hazánk is befoglaltatott ; Ottokárnak azonfelül meg kellett Ígérnie, hogy a még birtokában levő magyar városokat visszaadja. Ebbeli igéretét 1277. máj. 6. ismételte. A Il-ik cseh háború előtt Rudolf és László közötti végleges véd- és daczszövetségről részletes adatok eddig nem ismeretesek. Ellenben bizonyos, hogy a háború előestéjén (127 7. november elején) Rudolf és Kun László Hamburgban találkoztak. Archwio storico Lombardo. 1887. XIV. évf. 4. köt. 4. füz. — Bettoni-Cazzago, GM Italiani nélla guerra d' Ungheria. 1848-—1849. Összeállította: MANGOLD LAJOS. FOLYÓIRATOK SZEMLÉJE. — Az AKCHAEOLOGIAI ÉRTESÍTŐ volt ez évben az első a nem havi folyóiratok közül, mely szokott pontossággal s szokott gazdag tartalommal megjelent. Négy főrovatát a folyó évben is megtartá, melyek közül az. első rovatban nyolcz értekezés van. Thallóczy az Ujlakyak síremlékeit két fényképpel, Ebenhőh Ferencz a győri ó flandriai kárpitot mutatja be, pompás fénynyomatú melléklettel, mely e ritka szépségű műkincset ábrázolja; a győri alakos kárpitról pedig Pulszky Károly értekezik, kutatván a készítő mester nevét; Csergheő Géza a régi magyar heraldicáról: Pruzsinszky az aquincumi Medea szoborról; Ziehen a muzeumi Medea szoborról ,Wosinszky a kölesdi őstelepekröl s Homes az ausztriai praehistoriáról irtak tanúlmányt. E változatos s ügyesen összeállított sorozatot követi a levelezés rovata, melyben Myskovszky, Frényó Pál, Munich, Téglás és Vásárhelyi leletekről s más régészeti tárgyakról adnak jelentéseket; az irodalom az ötvösség remekein kívül két külföldi munkát ismertet, s a legkiválóbb folyóiratok tartalmáról szól. Igen gazdag, becses és változatos az utolsó, a különfélék rovata is, mely részben a régészeti napi kérdésekhez szól, a társulati mozgalmakat ismerteti s egyes apróságokat közöl. — A HAUTÖRTÉNELMI KÖZLEMÉNYEK II. évfolyamának első száma változatos tartalommal hagyta el a sajtót. Első czikke, a szerkesztő Rónai Horváth Jenő akadémiai székfoglaló értekezése gróf Zrínyi Miklós (a költő-