Századok – 1889

Értekezések - JAKAB ELEK: A kolozsm. apátsági zárda mint üldözöttek menhelye - II. közl. 97

108 A KOLOZSMONOSTORI APÁTSÁGI ZÁRDA. Már fennebb ismertettem nagyobb alapítványait; azokon kívül tétettek kissebb időlegesek is. Br. Henter Dávidné, gr. Petki Borbála 1769. végrendeletében hagyott 2000 frtot, oly módon, hogy az ő és szülői lelki üdvéért örök időkön át mise mondassék. Elfogadta a tartományi rendfőnök. Gróf Komis István a végre, hogy a csudatevő szűz képe ünnepek alkalmával kivilágíttassák, viasz gyertyára 100 frtot, gróf Gyulaffi László ugyan e végre 200 r. frtot. Königsbergi gróf Mariani litaniával, vecsernyével és áldozattal tartandó 6 misére, a Te Deum Laudamus czímű hym­nus és Miserere kezdetű zsoltár nyomtatott és bekötött példá­nyával együtt, adott Bécsben 25 frtot 14 drt. Ezeken kívül a templom jövedelmét tették a tőkék kamatai, a temetkezési helyek a kolozsmonostori apátsági templom czintermében és a haran­gozási díj. A templom költségei háromfélék voltak: 1. papi ruhára s díszítésekre (Ornatus) valók; kék, zöld, veres szövetek, fejér selyem és arany prémek kasulákra, selyem övek, bársony boríté­kok antipendiumokra, zászlók, különböző színű zsinorok, palást, toga stb. 2. Az istenitisztelethez való kellékek: gyertyatartók, lámpák, s hozzájuk gyertya és olaj. 3. Zenészek, orgonista, orgona nyomó (Oalcantista), 2 tanuló a napontai litaniákhoz, többek ministrálás végett, kápolna mester, kürtös, trombitás, egyházfiak, sekrestyés, templomseprő, harangozó, órás. Minthogy a szép mű­ének és orgonajáték az istenitisztelet külső fényét emeli s a közönség kedélyére fölemelőleg hat: a Rectornak erre kiváló gondja volt. A templomhoz fizetéses karnagyot fogadott, zené­szeket (Musici) és énekeseket vett fel, a karnagy igazgatta a zenekart (chorus), templomi zenét rendezett, gyerekeket tanított he egyházi és műénekekre. A külső zenészeknek lakást, élelmet és ruházatot a Rector adott. Egy 1756-ból fenmaradt conventio szerint ötön voltak, volt közöttük discantista, altista; kaptak naponta I kupa bort, ] kupa sert. Egy 1746—1752-ki Napló szerint az altistának és discantistának tiszteletdíjt is adott a Rector; egy 1753-ki följegyzés szerint a Szent-András-napi és karácsoni éneklésért is fizetett nekik 8 r. frtot, a Seminaristákuak, a kik szintén énekeltek, 1 frt 25 drt. 1757-ben Kondrás András volt a karnagy, az orgonista Bauer József ; 1758-ban deczember-

Next

/
Oldalképek
Tartalom