Századok – 1889
Értekezések - JAKAB ELEK: A kolozsm. apátsági zárda mint üldözöttek menhelye - II. közl. 97
MINT ÜLDÖZÖTTEK MENHELYE. 1 09 ben Neuhaus volt az egyik zenész, 1759. febr. Titkos Albert, 1759—1761-ben ürusbeczki Antal. A templomi szolgálat és istenitisztelet e nagy szervezete minden költségét az egyház és Rector fedezte, lígy, hogy a hívekre semmi teher ne háruljon, a mi őket a vallástól elidegenítse s a templomtól visszatartsa. Az emberi természetből következik s a tapasztalás igazolja, hogy a r. katholikus vallás híveinek nagy száma s a kebeléből való ritka kitérés, valamint más vallásúak gyakori átállása abban leli okát, mert ott a hívek az egyház fentartására semmit nem fizetnek. Figyelmet érdemelnek e Napló-к papiros-malmot illető bejegyzései. Ez könnyítette a szegény sorsuak tanulását s a tanárok tudományos munkásságát és az irodalmat előmozdította. Heltai Gáspárnak már a XVI. században volt itt papirmaima, mely a művelődésnek és nemzeti irodalomnak másfél századon át nagy szolgálatot tett ez országrészben. E munkát K.-Monostoron most a jezsuita rend folytatta, ellátván papir-készítményével iskoláit, tiszteit, tanár tudósait és a vidéket. A k.-monostori papirmalomban háromféle papiros készült : I. író : a) jó minőségű. Ennek 3 foka volt : legnagyobb, középnagyságú, legkisebb, rizmájának ára 11,10,8 márjás. b) középminőségű, ennek is három foka volt, ára 4, 6, 5 márjás. c) alább való, ennek is három foka volt, ára 6, 5,4 márjás. II. Nyomtató papir, nagy és közepes, rizmája 1 frt 25 kr, gyengébb 30 kr. Pappendecklinek való alku szerint. III. Itató papir, rizmája 1 frt. IV. Kemény papir} (Pappendeckel) 1 forint 10 kr., kiválasztott selejtes 30 kr. Egy 1754-iki Jegyzőkönyvből1) kitetszik, hogy a papirkészletnek külön elárusítója volt (Cartularius•), 1757-ben Tartz Mihály, 1767-ben—1774. Pruckmeser nevű egyén; kitűnik, hogy a Rector kiknek szokott papirt adatni, t. i. 1. a nyomdának könyvnyomtatáshoz, 2. a tanároknak és tanulóknak fizetésűi és alamizsnaképpen, 3. a könyvkötőnek munkáihoz, 4. a rendtagoknak, 5. a templomnak és zenészeknek, 6. a provisoroknak és tisz-y Verzdchniss, wan in Papier der Kirche und denen Musicis gegeben wurde stb.