Századok – 1888

Értekezések - KIRÁLY PÁL: Marcus Ulpius Trajanus dák háborúi - II. közl. 897

DÁK HÁBORÚI. 901 Majd tovább hatolva, elért a határhegységekig, nyomról nyomra megerősítve útvonalát, elpusztítva, porig leégetve az útjában eső dák városokat, falvakat. Közben télre fordulván az idő, seregét elhelyezé az év folyamán emelt megerősített táborokba s maga visszatért Rómába, az óriás állam ügyeinek vezetésére. Pannóniai és moesiai helytartói azonban visszamaradtak, készülve, új erőt gyűjtve a következő évi hadjáratra. Decebál sem maradt tétlenül. Országának minden segédforrását fölhasználván, hadait ujjá szervezte, s a mit elmulasztott megtenni 101. tavaszán, 102-ben akará jóvátenni. Hadaival reárontott a rómaiak téli szállásaira, de sikertelenül, s mire egész erejét kifejthette volna, megjelent a császár az elmúlt vészteljes év által okozott hiányokat bőven pótló csapatokkal, s új készletekkel. A karczot most már a hegyek közé vitte át, egymásután foglalva el a nagy elszántsággal védett sziklafészkeket, s mái a Vaskapuba akart berontani, midőn megérkezett a merész maur sejk Lucius Quietus is villámsebességű lovasaival. A kalandvágyó főnök Mauretaniából (Marokko) a Közép-tengeren áthajózva jött talán a Pontus Euxinus egyik kikötőjébe, s átrobogva Moesia Iuferioron, vagy a vöröstoronyi szoroson át tört be, vagy a Vulkán meredek, majdnem járhatatlan ösvényein lopta be lovasait. Mint villám csapott be a harcztérre, végtelen zavart okozva Decebál táborában. A király két tűz közé volt szorítva, s míg a féktelen I afrikai keletről támasztott rémületet, s pusztított, öldökölt fajának egész kegyetlenségével, - - addig Traján nyugot felől már Sarmizegetusához közeledett. A kétségbeesett Decebál erre fényes követséget küldött a császárkoz, békéért esengve, s küldöttjei fegyvereiket eldobva, földre borulva jelentek meg a császár előtt, előterjesztve a kérelmet is, hogy Traján engedjen uroknak személyes találkozót, — midőn mindent megállapíthatnának, mert Decebál mindenre kész. Ha pedig ez nincsen kedvére, úgy küldjön követséget, hogy békét köthessenek. Traján — nem tudjuk miért — nem fogadta el a személyes találkozást, de kiküldé L. Licinius Surát és Claudius Livianust. Decebál azonban nem bocsátá maga elé az előkelő urakat, hanem főtisztjeit kiildé sátraikba. Erre a követek befejezettnek nyilvánítván küldetésüket, visszatértek. — Traján pedig belátva, hogy ellenfele csak időt akar nyerni, követeinek megsértésére a fegyverszünet fölbontásával válaszolt. Az újonnan kitört karcz hallatlan kegyetlenséggel folyt. A rómaiak nem adnak egyetlen dáknak sem kegyelmet, ezek pedig foglyaikat kocsikerekekre feszítik, vagy nejeiknek adják át, kik égő fáklyákkal kínozzák halálra a szerencsétleneket. A háború