Századok – 1888

Értekezések - KIRÁLY PÁL: Marcus Ulpius Trajanus dák háborúi - II. közl. 897

900 MARCUS U17PIUS TRAIANUS összes szomszéd uépeket, segítséget kérve és kozva. úgy hogy a király igen tekintélyes haderőre támaszkodhatott, talán sokkal nagyobbal rendelkezett, mint maga a császár s innen az elbizakodottság, hogy oly követeket merészel hozzá iudítaui, kik nem tartoznak az előkelők osztályába. A követség kedvezőtlen eredménynyel, térvén vissza a szövetségesek próbálnak szerencsét, s a búrok óriás gombát küldenek a császárhoz fenyegető latin fölirattal. Ok sem értek el semmit, s talán oly módon is utasíttattak vissza, hogy harczi kedvökben nagyon megfogyatkozva tértek haza. E követségek eredménytelensége, a küldöttek és kémek jelentései gondolkodóba ejtheték végre a királyt, s ő, ki előbb oly kiolthatatlan harczvágyat mutatott, ki ezerféle csellel tudá bolygatni ellenfeleit, ki oly féktelen merész volt és kalandvágyó, ki mindig csak támadni szeretett, most rendkívül mérsékelt lőn, s ezzel végtelen sokat, talán mindent elvesztett. Hadaival nem előzte meg Trajánt, nem rontott előre a Dunáig, hogy római területre vigye át a háború iszonyait, nem kísérletté meg nagy erővel akadályozni meg a római megerősített harczvonal kiépítését, hanem megállott hadaival országának legelső pontjánál, Tapae-nál, e szerencsétlen emlékű helyen, hol tizenkét évvel előbb Domitian genialis hadvezére Julianus már egyszer szétverte a dák hadsereget, honnan neki is, a büszke uralkodónak futnia kellett. Nem riaszták őt viszsza az elesettek árnyai, ugyanott óhajtá megpróbálni szerencséjét, próbakőre tenni nemzete erejét, saját genialitását, hol már egyszer kudarezot vallott, — szemben egy birodalmi tábornokkal, — akkor, midőn nagyon jól tudhatá, hogy most hadértő császárral, korának legnagyobb hadvezérével, s oly erővel, melyet nem talán könnyelmű elbizakodottság, de komoly számító megfontolás állított talpra a vállalat nagyságához, s a birodalom méltóságához illően. Traján is összevonta ekkorra légióit, az összes segédcsapatokat, s az erejét érző lángész nyugalmával indult meg Tibiscumból megvívni a nagy harezot, melynek Dacia legyőzetésével kell végződnie. Az ismeretlen fekvésű Tapaenál ütköztek össze az ellenfelek, nem kérve nem adva kegyelmet. A két uralkodó maga vezette, igazgatta a rémes csatát, fölhasználva a nagy tökélyre fejlett római tactica minden vívmányát, fölhasználva minden képzelhető hadi fondorlatot, megfeszítve erejöket a végsőig. A szerencse csillaga Traján sassaira mosolygott, s Decebal megveretve, rémítő veszteségekkel, de becsülettel hagyta el a csatatért. A halottak, sebesültek száma mérhetetlen volt mindkét oldalról, annyira, hogy a császár saját ruhatárát is átengedte sebesültjeinek szükségletére. Pyrrhosi győzelem. A roppant veszteségek megrendítők Trajánt is s mielőtt tovább ment, oltárt emelt az elesettek emlékére, s minden évben ismétlődő áldozatot rendelt.