Századok – 1888

Értekezések - KOMÁROMY ANDRÁS: Révai Kata Szidónia levelei férjéhez - II. közl. 881

888 RÉV AY KATA SZIDÓNIA Kende Gábor, Szukay Mátyás, Szepessy Pál vezérlete alatt egy perczig sem bagyták nyugodni Leopoldot. kinek féktelen zsoldosai — jóllehet embertelenségük által urok nevét gyűlöletessé tették nem voltak képesek még leigázni a hazáját igazán szerető, a szabadságért mindig lelkesülő, nyelvére, vallására féltékeny nemzetet. Zrínyi Péter és társainak emlékezetét lassanként mythosi fénnyel vette körül a nép phantasiája, s a nemzet nem egyedül a soha nem szűnő, a soha ki nem alvó hazaszeretet lángjának emelt oltárt, mint Szuhay Mátyás, ki halálra vitte önfejét. de a bosszú, a visszatorlás művének is áldozott, midőn ezrenként sereglett a mozgalom hőslelkü ifjú vezére, Thököly Imre zászlója alá. Ostrosics Mátyás, a megbélyegzett lutheránus főember s a rettegett »kuruc-: király« unoka testvére, teljesen távol tartotta ugyan magát az országos mozgalomtól, de nem volt képes a gyanúsításokat kikerülni s ellenségei csak kedvező alkalomra lestek, hogy eláztassák őt az udvarnál. — Reá kiáltották hogy áruló, titkon a felkelőkkel tart s azokat segíti ; hogy ne hitték volna el ! Neki lakolnia kellett azért, hogy ereiben Thököly vér folyt s valóban e név balcsillagzatának esett áldozatul. Pedig semmi sem igazolja, hogy a felkeléshez csatlakozott volna s ha átszenvedett rabságának emléke szinte nem is lett volna képes őt visszatartani ettől, ott volt mellette felesége, ki bizonyára elhárítja vala fejéről a veszedelmet, bár magának is fájó szívvel kellett néznie, hogy dúlják fel legszentebb kegyelete tárgyait a hatalom zsoldosai. Leopold azonban sietett kimondani Ostrosics ellen a hűtlenség vádját, s mint lázadónak összes ingó és ingatlan javait, tekintet nélkül mások, legfőbbképen pedig felesége jogos igényeire, azonnal lefoglaltatta s a kamarának volt rá gondja, hogy bármi történjék is később, ne lehessen azokat ismét kibocsátani kezeiből, mint a Wesselényi-összesküvés alkalmával. Szegény Kata Szidónián ugyan megnehezedett az Isten keze ! — Késedelem nélkül el kellett hagynia Illava várát, hol oly boldog volt egykor s hol életének legnagyobb részét töltötte, annyi öröm és bú, remény s csüggedés között! Búcsút kellett mondani az ösmerős tájaknak örökre, elválni a megszokott környezettől. elválni kedves virágjaitól, miket annyi szeretettel gon-