Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A magyar politikai irodalom történelméről - I. közl. 851

852 TÖRTÉNETI IRODALOM. 852 azokra, a kik zsarnokoskodásait szenvedték, egyaránt lealázó. A gyámoltalan, erőtlen társadalom egyik legjellemzőbb eszköze s ama századokon keresztül uralkodó siralmas nézet érvényesítője, mely az eszmék baladásának chinai falát az erőszakban látta egyedül. Soha sem volt talán egyetlen törvénytelen s jogtalan intézmény is, mely gyűlöletesb lett volna a szellemi munkásokra, s a melyhez mégis erősebben ragaszkodtak volna mindazok, kik a felvilágosodást útjában megállíthatni hitték, hogy a hatalomnak továbbra is kizárólagos birtokosai maradjanak. Valóban ez utóbbi szempont, mely sokkal szorosabban összefüggött a rendi társadalomnak elválasztó s leronthatatlanoknak hitt védsánczaival, mint a hogy az a felületes vizsgáló előtt feltűnik, okozta legkivált, hogy a hatalom tényleges birtokosai miért nem engedték ki kezökből századokon keresztül a censura fegyverét. Az által, hogy a felvilágosodás egyetemes elterjedését gátolták, hogy a nemzetnek, mint politikai egésznek, szellemét elnyomták, azt az önérdek szülte felfogást ügyekeztek meghonosítani, hogy a rendi jogoknak kizárólagos élvezője továbbra is csak az az osztály maradhat törvényesen, mely azokat az egész középkoron át gyakorolta. A magyarországi censura a XVI. század nagy átalakulásainak szüleménye. A vallásbeli eszmék megújításának akar folyvást határt szabni, sőt, ha lehetséges, azt végkép elnyomni. A katb. egyház irtózott a szellemek vezetését átengedni az újítóknak, a kik túlságos hatalmát elviselhetetlennek tartották s az emberi jogoknak addig kizárólagos gyakorlóit el nem ismerhették továbbra is ilyenekűl. A fejedelem támogatta a kath. egyháznak régi hatalma megtartására irányúló kitartó küzdelmét s a szellemi haladás vezetésének jogát csakhamar önmagának kívánta fentartani. Innen van, hogy a censura gyakorlásában körülbelül egészen Mária Terézia uralkodásáig milyen nagy zűrzavar észlelhető, főleg ha számbaveszszük azon fontos momentumot, hogy a magyar törvényhozás szintén magának vindikálta a sajtó körüli intézkedés jogát. A kath. írók helyzete — a dolog természete szerint — épen annyira volt kedvező, a milyen szerencsétlen volt a protestáns iróké. Ott az uralkodó hatalma védpaizsul szolgált, emitt üldöző fegyverül. Akár előleges, akár utólagos censurât gyakorolt a fejedelem s vele a kath. egyház : a protestáns írók mindenkép szenvedték zsarnokságát, mert ezek el nem ismerhetvén annak törvényességét, emberi joguk érzetében folyvást kezükben tartották vallásuk védelméért, terjesztéseért harczoló fegyverüket, a vitákban kiélesűlt tollat, a melynek forgatásában hova-tovább nagyobb ügyességet tudtak kifejteni, mint a kath. írók. Sőt a protestáns egyház, hogy a széthúzó irányokat lehetőleg egy csomóba egyesítse, hogy a saját