Századok – 1888

Értekezések - THALLÓCZY LAJOS: Az Ál-Brankovicsok 689

69(1 THALLÓCZY LAJOS. ellenére elfogatta s most három éve tartják fogságban, annélkül, hogy tudná, miért?1) A kormány zavarban volt, hogy tulaj­donkép mit is csináljon a szabadon bocsátása esetére csak­ugyan veszedelmessé válható deszpotával. Csernovics s a szerb miliczia tisztjei határozott hangon szólaltak fel érdekében, mit Kollonics a pátriárkától rossz néven is vett. A császár 1 692-ben a kérésre azt feleltette, hogy Brankovics egyelőre Bécs­ben marad, majd később Budára, vagy Eszékre mehet s ott letele­pedhetik. 2) Ugyancsak ily értelemben feleltetett az alsó-osztrák tartománygyíílésen megjelent szerb militialis kiildöttséguek 1693-ban. 8 ) Azalatt a másik gr. Brankovics — kiről később lesz szó — protestálván György származása ellen, az udvar kénytelen­kelletlen belátta tévedését, hogy mily felületesen járt el a grófi diploma kiadásával. A tévedést nyiltau uem lehetett elismerni, s így Braukovics, nehogy nemzetbéliei közt zavarokat támasszon, 1700-ig internálva maradt, hiába szólalt fel Csernovics 1696-ban újra, hiába protestáltak a szerb vajdák 1699-ben a Szerémségnek az Odescalcbiak részére való adományozása ellen »mert az Bran­kovicsot illeti.« 4) Midőn Brankovics Béter czárhoz folyamodott, Lipót ugyan megígérte, hogy iigyéfc méltányosan fogja megítélni,5 ) de azért nem történt sorsa fölött határozat. Ellenkezőleg nagyon kényelmetlenné válván a folyvást Bécsbe érkező peticziók, s Brankovics házigazdája panaszkodván, hogy pénzt nem lát, át akar­ják adni a hadi tanácsnak. A haditanács azonban tiltakozott ez ellen, mondván, hogy Brankovics nem hadi, hanem politikai fogoly. Három évi huza-vona után végre úgy oldották meg a kérdést, hogy a »raitzischer Oberst« Egerbe, Csehországba szállíttatott, eltartására a prágai kamaránál évi, negyedenként fizetendő 1000 frt utalváuyoztatván. Kilencz évig tartott Brankovics egeri fogsága. Ottani élete a bécsivel szemben keservesnek mondható. Nom érintkezhetett x) Glasnik LXVII. és Marczali : Regesták a kiilf. lev. Tört. Tár. 1881. 538—40. 11. 2) Glasnik. 1875. foly. 7. 10. szám. 8) U. o. 17. 19. Glasnik LXVII. és 1875. f. 83. 1. 5) Moszkvai régi levéltár. Bécsi köv. jel. és Tört. Tár i. h. 541. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom