Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - BOROVSZKY SAMU: Az erdélyi szászok iskolái a XVI-XVIII. sz.-ban kiadta Teutsch Fr. 550

554 TÖRTÉNETI IRODALOM. téri abban fáradozik, liogy Temesvárott főgymnasiumot alapítson s mindenütt az a baj, hogy nem tudnak kapni alkalmas tanférfia­kat. Ha azonban kisebb gymnasiumot akarnak a szebeniek, ehhez nem kell sem annyi tanerő, sem annyi pénz. Ide alkalmazhatnak egy theologust, ki Isten tudományát magyarázza, egy másikat, ki a héber nyelvet tanítsa, harmadikat, ki a görögöt, negyediket, ki a latint, ötödiket, ki a dialecticát és rhetoricát adja elő. De hol lehet egyszerre ennyi embert találui, kik e tiszteket betölteni alkalma­sak lennének, azt maga sem tudja ; ő, ha esetleg sem görög vagy héber tanítót, sem theologiai tanárt nem kaphatnának, szívesen felajánlja szolgálatát. Ez volt Stancarus véleménye az iskola ügyé­ben, s nem csoda, ha erre a szebeuieknek elment a kedvök a gymnasium alapításától, kivált midőn ő is kijelentette később, hogy a neki felajánlott hivatalt nem fogadhatja el. De nem sokáig szünetelt a szebeni gymnasium ügye. Már 1555-ben kiadta a városi tanács az alapító levelet, melyben elha­tározza, »ut deinceps semper in nostra Schola, penes Ludirecto­rem et familiam in schola hactenus conservari solitam, Lector unus, vir doctus, et piis moribus praeditus, conservetur, qui Juven­tutem una cum Rectore Scholae nostrae, ad puram ac nativam Latini Sermonis formám in scribendo, quantum fieri potest, adsuefaciant, deinde Grecae linguae authores proponent, ut pueri cognitionem capiant ejus linguae, quam ad veram et solidani doctrinam consequendam necessariam ducimus ; tradent etiam philosopliiae initia, quae in bene constitutis Scholis pueris tradun­tur. Lectori in annuuni stipendium ex publica pecunia, quae in Ladulam ad id solum deputatam, quator clavibus observatam, conferetur, numerabuntur Quinquaginta fioreni, addituri etiam accessioues pro tempore, iis, quorum eruditionem, industriam et fidem plus prodesse nostrae Scholae animadvertemus.« Azonban ez az iskola, részint külső, részint belső körülmények kedvezőtlen alakulatai következtében, nem tudott zöld ágra vergődni. Csak a XVI. század utolsó tizedében ment végbe a reorganisatio munkája, mely Nagy-Szeben iskoláját hivatva volt a kor színvonalára emelni. Az első lökést a reorganisatióra az adta, hogy 1592-ben az iskolai könyvtár nagyon megszaporodott s az iskola épülete is két szom­szédos ház megvétele következtében jelentékenyen megnagyobbo­dott. E restaurationális munkában az oroszlánrész Nagy-Szeben kitűnő fiát: Huet Albertet illeti. 1598-ban aztán az egyházi és községi hatóság egyetértőleg megállapította az iskolai tanszabály­zatot, s e téren is nagy érdemeket szerzett magának Huet, ki ekkor már a szászok grófja volt. A nagy-szebeni iskolaszabályzatot, mint ez időben általában, a humanisticus irány jellemzi; leginkább meg­érzik rajta Trotzeudorf és Sturm intézményeinek befolyása, a nél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom