Századok – 1888

Tárcza - Vidéki Társúlatok - 376

TÁRCZA. 379 szegénysége miatt s másoknál igyekszik kimutatni a nagyobb vagyonosságot s a nagyobb adó elviselésére való képességet. Minthogy ebben a korszakban az adóügy törvénynyel szabályozva nem volt s még az adó tárgya, mértéke és kulesa sem volt meghatározva, csupán a vagyonosság külső jelei után indultak az adó összegének megállapításánál. A megyékben a népesség, s nevezetesen a jobbágyság számának növekedése nagyobb portaszám megállapítását vonja maga után. A városokban, ha a házakat és a házak jövedelmét adóztatták volna meg, a városok felvirágzásával, házaik számának szaporodásával, szükségkép a városi porták számának megfelelő szaporodása, vagyis a város lakosságára kivetett adóösszeg emelése következett volna be, mig lia a városok adózására nézve az az elv volt érvényben, hogy »onus fudo inhaeret« vagyis, hogy a városokban az adó terhe a telken fekszik s más tárgy nem volt megadóztatható, a városok könynyebben védekezhettek a túlságos megterhelés s a porták számának szaporítása ellen, mert a telek kiterjedése ugyanaz maradt, mint adótárgy határozott, változatlan volt. Az országgyűlések az egész XVIII. században nem is tettek kísérletet a házak megadóztatására s a kiküldött bizottságok a házakat nem is irják össze s csakis e század elején, az 1802-ik évi országgyűlésen készítenek az összeiró küldöttségek számára oly utasítást, mely szerint a városi házak és jövedelmük a megfelelő rovatba beírandó. A budai követ a többi város nevében felszólal s a törvénybe s az eddigi szokásba ütközőnek mondja az utasítás erre vonatkozó részét s bőven kifejti az okokat, melyek ez intézkedés keresztülvitelét a városokra nézve lehetetlenné teszik s különösen kiemeli, hogy ha a városokban az adót a házakra vetnék ki, ezt az egyes háztulajdonosokra kellene kivetni, a mi a városi házak tulajdonosainak tönkrejutását vonná maga után. Az országgyűlésen e felfogásnak senki sem mond ellen s csak annyit jegyeznek meg a budai követ előadására, hogy az érintett rovat felvételéből teljességgel nem következik, hogy a városok lakossága házaitól adót fizessen. Ugyanez a király, az udvari kanczellária, a helytartótanács s az udvari kamara felfogása s e főhatóságok egyhangúlag azt a nézetet vallják, hogy a városokra nézve törvények értelmében az »onus fundo inhaeret« elve lévén érvényben, a városi házak meg nem adóztathatók s hogy a házak megadóztatása a városok romlását okozná. Igy minden tényező, mely az állam akaratát képviseli, egyetért arra nézve, hogy a városokban a házakat nem lehet megadóztatni. Magyarország akkori közjogában a házadó mint törvényes intézmény nem létezett. Mikép állithatja tehát Marczali, hogy a XVIII. században a városokban a házadó életbe volt léptetve ? De ha a házadó nem volt törvényes intézmény, talán mint tényleges állapot volt meg a városokban, vagy a városok nagyobb részében az állam törvényhozásának s főhatóságainak ellenére ? Az erre vonatkozó iratokból az derül ki, hogy voltak városok,