Századok – 1888
Tárcza - Vidéki Társúlatok - 376
376 TÁRCZA. nevíí faluknak régi történeti nevük kikutattatnék s ezen eredményről ö értesíttetsék, melynek alapján megtehesse a kellő lépéseket azok elfogadása végett. E czélból egy bizottság küldetik ki : Pesty Frigyes, Szab(') Károly, Majláth Béla, Jakab Elek, Csánky Dezső tagokból, kik is véleményüket a választmányi gyűlés elé terjesztendik. Titkár bejelenti a pénztári kimutatást, mely szerint a múlt hóban bevétel volt 2,607 frt 73 kr. kiadás » 480 » 52 » maradvány ápril hóra 2,127 frt 21 kr. Több tárgy nem lévén, miután még jegyzőkönyv hitelesítőknek Jakab Elek és Zsilinszky Mihály felkérettek, a gyűlés feloszlott. EGYLETEK ÉS TÁRSULATOK. — A MosoNYMEGYEi Történelmi és Régészeti-egylet 5-dik közgyűlése f. hó 11-én d. e. 10 órakor a vármegyeház dísztermében tartatott. Tiszteletbeli elnöke Simon Gyula főispán az egybegyűlt tagokat üdvözölvén, kiemelé, hogy ezen egyesület 5 évi fenállása óta csekély anyagi erővel, de annál nagyobb buzgalommal oly meglepő eredményeket tud felmutatni, milyenekről eddig alig vala valakinek sejtelme : középponti muzeumot alapított, melyben a felhalmozott leletek tanúságot tesznek, hogy Mosonymegye területén különféle népek laktak, kiknek iparczikkei a mai korban is mintáúl szolgálhatnak. Ennélfogva örömmel constatálja, hogy az egylet a megye és a közönség pártfogását továbbra is megérdemli. Megnyitja tehát örömmel annak 5-ik közgyűlését s felkéri dr. Só'tér Ágost elnököt, miszerint a nezsideri ásatások eredményeit felolvasni szíveskedjék. Erre Sőtér feltüntető, hogy Nezsider vidékén római sírokat fedezett fel, melyekben érdekes leletekre talált, daczára annak, hogy a sirok szegényebb sorsúakat rejtettek, s részben fel is valának dúlva. A leletek, a mint a zöld asztalon kiállítva láthatók, a legkülönbözőbb alakú bögrékből, karpereczekből, mécsesekből, érmekből, s pipere olajüvegecskékből stb. állanak, melyekben az olaj nyomai még láthatók. Érdemesnek találja tehát, hogy az ásatások folytattassanak, melyek a régiségtárt még több római ereklyével fogják gazdagíthatni. Miután azonban az egylet az első 5 évi cyklusát befejező, a maga és tiszttársai nevében a mandatumot a közgyűlés kezeibe leteszi. Mielőtt azonban ez e tekintetben határozna, kéri elnöki jelertését felolvastatni. Ezt az egyleti titkár — miután nyomtatásban fog szétosztatni — csak fővonalakban teljesítő, s a gyűjtemények összegeit s gyarapodásait felsorolá. Erre az elnöklő főispán kijelenti, hogy a közgyűlés véleményét gondolja kifejezni, hogy az egylet ügyei a legjobb kezekben vannak, felszólítja tehát a közgyűlés tagjait, miszerint ugyanazok az egylet vezetésére ezután is felkéressenek. A közgyűlés az indítványt éljenekkel e.lfogadá. A tisztikarban csak annyiban történt változás, a mennyi-