Századok – 1888

Könyvismertetések és bírálatok - Oo-u.: Holzwarth: világtörténete ford. Szabó Ferencz 170

172 .TÖRTÉNETI IRODALOM. 172 tetre szembeötlő, az az, hogy a kiadó elég gondot helyezett a nyelvezetre, mely, nem lett volna csoda, ha ily nagy munkában pongyolává válik. Általában Holzwarth munkájának felosztása nagyon könnyen áttekinthető ; jól ki tudja választani, melyek azon alakok és események, melyek a világ folyására legdöntőbb befolyással voltak. Tárgyalási módja is elüt a tudákos német professorok mélységes alaposságától ; a kútfőket csak épen ott idézi — s akkor is a szövegben — a bol múlhatlan szüksége van rá a tények magyarázata közben. Ekként megmenti olvasóit attól, hogy feltálalja nekik mindazt, a mit konyhájában összekotyvasztott Egyébiránt a kútfőket mindenütt, alaposan felhasználja, nagy jártasságot tanúsítván különösen az egyházi atyák irataiban, s műve érdekességét nem csekély mértékben emeli az által, hogy az egykorú tanúkat szólaltatja meg, de a nélkül, hogy ennek következtében előadása nehézkessé és szakadozottá lenne. Természetesen egészen más kérdés a felekezeti szempont. Vitatkozhatnak azon némelyek, vajon jogosult-e ez a történetírásban általában ; mi azonban meg vagyunk győződve, hogy ez a szempont nincs, hasznára a történeti műveknek. Mert épen azokat a különben nagy férfiakat támadja meg első sorban, a kik a vallással ellenkező meggyőződésben éltek, s az írót arra kényszeríti, hogy e férfiak jellemének esetleg fényoldalait is kétségbevonja. Azután meg az egyes események vagy eszmék közül mindazokat nagyobb szeretettel hajlandó tárgyalni az író, melyek a vallás szolgálatában állottak, s viszont könnyű szerrel végig siklik azokon, mint nem czéljaihoz tartozókon, melyek a társadalomra más tekiutetben gyakoroltak nagy hatást. Szóval oda van a történetírás alapja, az objectivitís. Holzwarth művére nézve elég e részben csak azon századok eseményeire hivatkozunk, melyekben a hatalmas rómaisággal mérkőzik a kezdetben gyenge keresztyénség. Pedig az utolsó caesarok idejében, e nagyszerű küzdelem közepett a római világnézet rá nyomja bélyegét a népek és intézmények egész valójára. A hitehagyott Juliánt is munkánk például teljesen elítéli s nem veszi észre benne azt, a mi épen rendkívül leköti a figyelmet, t. i. a teljesen közönyös polytheismus gondolkodó philosophusát. Ily példát nem egyet lehetne idéznünk. Azonban forduljunk inkább a könyvnek azon része felé, mely az eredetiség igényeivel lép elénk. Értjük a húnok történetét, mely elég részletesen, mintegy öt íven van megírva a II. kötet lapjain. Szinte magától értetődik, hogy ha valaki a húnok történetét akarja megírni, akarvaakaratlan Priscus kivonatánál többet nem igen adhat. Itt is megtaláljuk a görög követ jelentését, de a mi aztán igazán kiváló előnyére válik a dolgozatnak, azok ama részletes rajzok, melyek a fentlevő