Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - KECSKÉS BÉNI: A magyar hírlapirodalom története 1780-1867 írta: Ferenczy József 745

52 TÖRTÉNETI IRODALOM. Vagy annak semmi jelentőséget nem tulajdonít Ferenczy, liogy példáúl az 1797-ki insurrectiót milyen nagy dicsérettel fogadják összes akkori lapjaink s hogy szinte vetélkedve közlik a legaprólékosb önkéntes adakozásokat is, a melyek a Ferencz trónja védelmére tétettek ? Csodálkozunk, hogy Ferenczy még oly szembeszökő jelenséget sem emel ki, mint a mely a nagy franczia forradalom eseményeinek elbeszélésében nyilatkozik ; hogy a franczia forradalom minden túlságát, a republicanusok legizgatóbb beszédeit is olvashatja a nemzet, ez ellen a cenzúra nem tesz óvást. Valóban mindez némi adalékú! szolgálhat ama kor közvéleményéhez s mutatja, hogy régi lapjaink hol közvetett, hol közvetetlen magyarázói történelmünknek, politikai, társadalmi s irodalmi fejlődésünknek. Ferenczy azonban nemcsak a mult századbeli magyar közvéleményhez alig talál igazán jellemző adatot akkori lapjainkban: de egész 1830-ig úgj szólván szándékosan mellőzi a Kulcsár lapjának úgy, mint a Magyar Kurirnak a nemzet társadalmi alakúlására kifejtett hatását. Szerinte a Kossuth Országgyűlési és Törvény hatósági Tudósításaiig minden addigi lapot »elvtelenség és iránytalanság jellemez.« Akkor az az »önzetlen hazafias irány, melyet soha egy pillanatra egyik sem tévesztett szem elől,« s a mely Ferenczy szerint is valamennyinek közös jellege volt, vagy maga az elvtelenség, vagy pedig a szerző felfogása és értelmezése valóban téves és elhibázott. Igaz, hogy Kossuthig majd minden magyar szerkesztő óvakodott a politikai állapotok bírálatától ; sem bátorságuk, sem tanúlmányuk nem igen volt arra, hogy politikai eszméket adjanak, politikai elveket hirdessenek. Bizonyára inkább társadalmi s irodalmi, mint politikai átalakulásunk előharczosai. Ez tagadhatatlan. De vájjon azt jelenti-e ez, hogy ők valamennyien elvtelenek és iránytalanok voltak, vagy azt, hogy a politikai érzék, mely szabadabban s nyomósabban mert volna nyilváuúlni, még csak csirájában szendergett s csak társadalmi s irodalmi harczaink diadalából meríthetett erőt a teljes regeneratióra? Vájjon maga Széchenyi, a legnagyobb magyar is, nem az irodalmi és társadalmi átalakítás pályáját választá-e először s vájjon elvtelennek s iránytalannak mondjuk-e ezért? Ok más fegyverrel nem küzdhettek, csak azzal, a mely kezükben volt s a melynek használatát el nem tilthatta sem az idegen kormány ébersége, sem a nemzet közönye. Általában Ferenczy sokszor nagyon könnyedén bánik a legsúlyosb értelmű szavakkal s hiányozni látszik belőle az a mélyebb és bensőbb tárgyszeretet, a mely az írónak nemcsak stíljét teszi melegebbé s világosabbá, de ítéleteit is féken tartja. Azt azonban el kell ismernünk, hogy a Kossuth Pesti Hírlapjá tárgyalásától